Beruházás

2022.04.04. 07:00

Több ezer négyzetméteres az új kalocsai iparterület

A város 2016-ban kezdte el tervezni a Paksi közi iparterület-beruházást. Egy évvel később egymilliárd forint uniós forrás is érkezett hozzá, de nem sikerült belevágni: először egy ingatlancsere ügyintézése, majd az építőanyagárak emelkedése, később pedig a Covid miatt torpant meg.

Gábor János

Csaknem kész a tavaly januárban kezdődött beruházás Fotó: Gábor János

Állami kiegészítő támogatásokkal, tavaly januárban kezdődhetett meg az építkezés, és a múlt héten, szinte kész állapotában vágták át a trikolór szalagot. A városban lévő cégek néhány hónapon belül elkezdhetnek pályázni a park műhelyeire, irodáira. 

 

Boromisza Viktor, a projektet lebonyolító városüzemeltetési és -fejlesztési osztály vezetője kérdésünkre elárulta: a beruházás közel 3,5 hektáron zajlott. Az egyik ütemben öt, külön-külön is mintegy ezer négyzetméteres épületet újítottak fel. Az egyik inkubátorház lett, vagyis kezdő vállalkozásoknak kínál olcsón bérelhető műhelyeket és telephelyeket, összesen hat szekcióban. 

 

A fennmaradó négy csarnokból három raktárként fog működni. Ehhez felújították a villamos hálózatot, a nyílászárókat, a csapadékelvezetést, illetve vízszigeteléssel látták el a lapos tetőket. Az utolsó épület egyfajta műhelyblokká vált – az inkubátorházhoz hasonló funkciókkal, de kapott egy faapríték-tüzelésű kazánt is, amit a közterület-gondozásból származó zöldhulladékkal terveznek táplálni. 

 

A beruházás leglátványosabb része egy nagy kiterjedésű, újonnan épült földszintes ingatlan. Ez adminisztrációs, irodai és közösségi helyiségeket ölel fel, de az osztályvezető kérdésünkre nem cáfolta, hogy bár nekik szánták, a Vagyonhasznosító Kft. jelenlegi személyi állományához képest túl nagy. Mivel a végleges pályázati anyagban anno 150 fős kapacitást jelöltek meg, ekkorára is tervezték, ám az önkormányzati társaság ma már jóval kevesebb, kb. 40 alkalmazottal rendelkezik. Kihasználatlanul persze nem marad – szögezte le meggyőződéssel Boromisza Viktor, megerősítve, hogy már most élénk érdeklődés övezi az iparterületet, így a nyárra várható nyílt pályáztatáson szerinte minden helyiség gazdára talál majd. A két projekt összesen 1,142 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból valósult meg. 
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában