Budapest–Belgrád-vasútvonal

2022.04.20. 11:25

Kelebián új aluljáró, Halason felüljáró épül

A Budapest–Belgrád-vasútvonal újjáépítéséről és az érintett települések külön igényeiről jelent meg kormányhatározat a Magyar Közlönyben. E szerint Kelebián, Kiskunhalason és Tompán is az eredetileg tervezetthez képest több beruházás valósul majd meg, és az ehhez szükséges többletforrások is biztosítottak.

Pozsgai Ákos

Több helyen is már megkezdődtek a vasútfejlesztési munkálatok Fotó: Pozsgai Ákos

Fotó:

Az elmúlt év során több olyan sarkalatos lépés történt a Budapest–Belgrád-­vasútvonal felújításának az érdekében, amelyek visszafordíthatatlanná tették a gigaprojekt megvalósítását. A pénzügyi források biztosítása után a tervező és kivitelező cégek kiválasztása bonyolódott le. A kiskunhalasi alapkőletételt követően elkezdődött a munkaterület átadása és a megvásárolandó vagy kisajátítandó területek, ingatlanok értékbecslése, részben lezajlott, részben pedig jelenleg is folyamatban vannak a területvásárlások. 

Időközben, az eredeti tervekhez képest, minden érintett településen módosító indítványok és új építési ötletek kerültek felszínre az újjáépítési beruházás engedélyezési eljárása során. 

– A kelebiai önkormányzat területét ötven helyrajzi számon érintik az adásvételek – közölte hírportálunkkal Maczkó József polgármester, aki elmondta azt is, hogy négy témában folytatott tárgyalásokat Homolya Róberttel, a MÁV vezérigazgatójával, Bányai Gábor Fidesz–KDNP-s országgyűlési képviselővel, valamint Mosóczi László közlekedéspolitikáért felelős államtitkárral. 

Az egyeztetések eredményeként a Magyar Közlönyben megjelent információk szerint a kormány határozatban döntött arról, hogy támogatja a központi vasúti átjáró terheléscsökkentését, az 5501-es számú közút felújítási tervéhez kapcsolódó vasúti aluljáró építését, valamint a határforgalmi-rendészeti feladatok gyorsításának az érdekében a beruházás során kiépítik az úgynevezett röntgenkapu alapját. 

Maczkó József emellett kezdeményezte azt is, hogy a központi sorompónál lévő váltókezelő őrház megmaradjon, amely vasúttörténeti szempontból és a település életében is fontos. A polgármester tájékoztatása szerint úgy néz ki, hogy sikerül megmenteni az épületet. A tompai vasútállomáson a vasútfejlesztéshez kapcsolódóan harminc parkolóhelyet építenek majd. 

A vasútfejlesztés kiskunhalasi beruházásairól több soron egyeztetett Mosóczi László közlekedéspolitikáért felelős államtitkár, Bányai Gábor országgyűlési képviselő és Fülöp Róbert kiskunhalasi polgármester is, akik a közelmúltban lakossági fórumon hallgatták meg a halasiak észrevételeit a beruházással kapcsolatban. Kuris István László alpolgármester hírportálunknak elmondta, hogy a Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározat szerint Halason is négy helyen történnek majd pluszberuházások az eredeti tervekhez képest, igazodva a halasiak igényeihez. 

– Az Átlós és a Kéve utcai vasúti átjáróknál gyalogosátkelőkkel is ki fog egészülni az átkelő, és a város északi oldalán lévő gyalogos-felüljárót – ami egy kisebb városrészt köt össze a település központjával – is felújítják majd, valamint a város déli oldalán tervezett logisztikai központhoz egy vasúti leágazást fognak építeni – sorolta a pluszberuházásokat az alpolgármester, aki szerint azért is fontos az utóbbi, mert így később nem a város költségvetését kell terhelni vele. 

A MÁV közleménye szerint pályafelújítási munkák miatt a 150-es számú Budapest–Kelebia-vonal teljes hosszán szünetel május 1-től a vasúti közlekedés. Az érintett települések között a Volán­busz Zrt. járataival utazhatnak az érintettek. Szeged–Kelebia állomások között autóbusz közlekedik a budapesti intercityvonatok és a szabadkai személyvonatok közötti átszállás biztosítása érdekében. Kiskunhalas és Kelebia között a nyílt vasúti pályán a felsővezetékeket már elbontották és a tartóoszlopokat is kiszedték. Hamarosan a vasútállomásokon kezdik meg a felsővezetékek bontását.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában