Hagyományőrzés

2022.04.19. 07:00

Felavatták a születések fáját Pálmonostorán

A húsvéti tavaszköszöntő családi nap keretében avatták fel a születések fáját Pálmonostorán a napokban.

Vajda Piroska

Tulipán formájába került fel a tavalyi évben született tizenhárom kisgyermek neve a fára Fotó: Vajda Piroska

A hagyományőrző eseményt a helyi értéktár bizottság immár negyedik alkalommal rendezte meg. A pandémia okán tavaly elmaradt a tavaszváró, így idén még nagyobb lelkesedéssel készültek a szervezők az eseményre, aminek két kiemelkedő programja is volt – nyilatkozta a baon.hu-nak Cseszkó László polgármester. Elmondta, két önkormányzati képviselő, Magonyné Makány Anna és Csicsó Kovács Tamara kezdeményezésére készült a születések fája, amit a családi nap kertében avattak fel. A fából készült alkotás a gátéri fafaragó, Gellér Csaba keze munkáját dicséri.

A polgármestertől megtudtuk, hogy a fa ágaira tulipán formájába került fel a tavalyi évben született tizenhárom kisgyermek neve. 

Ezt minden évben szeretnék bővíteni az újszülöttek nevével, amit hagyományteremtő céllal szintén a tavaszváró ünnepség keretében lelepleznek le. A polgármester örömmel számolt be arról is, hogy az utóbbi években hasonló létszámban gyarapodott újszülöttekkel Pálmonostora, így telt házzal működik a bölcsőde és az óvoda is, ebből adódóan az iskolában is emelkedett a tanulók száma.

A tavaszköszöntő műsor a barátságtalan időjárás miatt a művelődési házban folytatódott, ahol a Napsugár Óvoda kicsinyei kedveskedtek műsorral. Fellépett az újjáalakult Gyöngyvirág citerazenekar is. Az esemény csúcspontja a gyerekek nagy örömére a falu tortájának felszegése volt. A hatalmas tortát Német Brigitta készítette. Az ő nevéhez fűződik a falutérkép elkészítése is, amit szintén a tavaszköszöntő családi napon avattak fel. A kézzel festett térkép a falu központjában ad iránymutatást a településre érkezőknek – részletezte a polgármester.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában