Tiltakozás

2022.04.20. 06:50

Az 53-as főút hatalmas kamionforgalma miatt írtak petíciót a tompaiak

Petíciót fogalmaztak meg a tompaiak az 53-as főút határ előtti három kilométeres szakaszának tehergépjármű-­forgalma okozta problémák miatt, amely mostanra szinte elviselhetetlenné vált az ott élők számára.

Pozsgai Ákos

A kamionforgalom mértéke már megnehezíti a tompaiak mindennapjait Fotó: Pozsgai Ákos

A karácsonyi és a húsvéti ünnepek előtt, valamint a nyári szabadságolások idején gyakran több kilométer hosszú gépjárműoszlop torlódik fel a határátkelő előtt. A kétsávos főút egy forgalmi sávját elfoglalják, akadályozva a folyamatos közlekedést, ezenkívül a hosszú járműoszlop akadályozza a környéken működő vállalkozások működését is, nehezítik a munkába és a boltba járást, a környéken élők mindennapi életét, az ingatlanokról való ki- és bejutást – a petíció aláírói szerint. 

Ezenkívül felvetik, hogy a várakozó járművek okozta hangzavar éjjel-nappal, valamint a sofőrök által a közterületen való szemetelés, továbbá a nyilvános mosdók hiánya miatt a közterületen való vizelés, a közterületi szemetelés szinte elviselhetetlenné teszi az itt élők mindennapjait. 

Gyakori eset az is, hogy a település határától a határátkelőre vezető, az 53-as főút mellett a közelmúltban megépült kerékpárútra hajtanak le, kikerülve a feltorlódott gépjárműoszlopot. Az itt élők szerint a kerékpárút nem gépjárműveknek lett tervezve, így attól tartanak, hogy idő előtt tönkremehet a rajta haladó gépkocsiforgalom miatt. 

A petícióval szeretnék az illetékes döntéshozók figyelmét felhívni a problémára és megoldást várnak. A nagy forgalmú magyarországi határátkelőhelyek közlekedési helyzetének javítása érdekében már 2019-ben kezdeményezte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Vámszakmai Szakfőigazgatósága többek között a tompai határátkelőhely bővítését is, annak érdekében, hogy gyorsítsák a határforgalmat, csökkentve a várakozási időt. Azóta napirenden szerepel egy uniós forrásokból 2022 végéig meg­valósuló komplex kapacitásbővítés. 

A tompai közúti határátkelő tervezett fejlesztéséről szó esett a tavaly novemberben Tompán ülésező magyar–szerb közúti kapcsolatok fejlesztéséért felelős munkacsoport tanácskozásán is. Az elhangzottak szerint a határátkelőhelyen a különböző korszerűsítések mellett sávbővítéseket és forgalomtechnikai átalakításokat is terveznek, kialakítják a forgalomirányításra és utastájékoztatásra szolgáló jelzőlámparendszert, ezenkívül bővítik a kamionparkolót is. 

– A határátkelő felújításának részletes terveit még nem láttam, abban az esetben, ha a kamionterminálok kapacitását bővítik és növelni fogják a határátkelő áteresztő kapacitását, az segítséget jelenthet a kialakult helyzetre – nyilatkozta hírportálunknak Véh László polgármester, aki szerint hosszú távon egy, a településtől távolabb eső elkerülő út jelenthet tartósabb megoldást. 

A tompai közúti határátkelőhelyet 1994/95-ben bővítették utoljára, akkor az építési munkálatok mintegy másfél évig tartottak. 

A ki- és belépő oldal teherforgalmát a személyforgalomtól teljesen leválasztották. A teherforgalom számára oldalanként 50-50 kamion befogadására alkalmas parkoló készült, a szükséges kiszolgálólétesítményekkel (vizsgáló- és kezelőépületek, raktárak, szociális helyiségek, daruzott vizsgálócsarnok, előtetők, vizsgálóaknák, állatkarám). 

Az Európai Unió előírásainak megfelelően a veszélyes árut szállító kamionokat külön, biztonságos tárolóterületen tudják azóta elhelyezni. Akkor a szakemberek szerint a rekonstrukciós munkák befejezése nyomán európai összehasonlításban is egy igen korszerű határátkelőhelyet kapott a kamionforgalom is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában