Bács-Kiskun

2022.04.14. 06:50

Alig változott a sonka ára a tavalyihoz képest

Az év egyéb időszakához képest jó 50–60 százalékkal több sonka fogy az üzletekben húsvéthoz közeledve. A húsvéti sonkák árában eddig nem mutatkoznak a változó gazdasági környezet hatásai, de a tojás és a vendégváró italok érezhetően drágultak.

Horváth Péter

Az utóbbi napokban érezhető a keresletnövekedés a hagyományos húsvéti sonka iránt Fotó: Bús Csaba

Napok óta tart a roham az áruházakban a húsvéti menü összetevőiért, a sonkáért, tojásért és a különböző kiegészítő ételekért, italokért. 

Kónyáné Zsuzsa, a kecskeméti Szilvási Áruház csemege osztályának vezetője szerint az utóbbi napokban érezhető a keresletnövekedés a hagyományos húsvéti sonka iránt. 

A tavalyi évhez hasonlóan a legkeresettebb sonkaféle a szívsonka, aminek 2399 forint kilója akciósan. 

Ez a tavalyi árszintnek felel meg. Közkedvelt még a füstölt hátsó csülök, amiből van hagyományos pácolással és gyorspáccal ízesített változat, ez 1399 forint, ez 100 forinttal kedvezőbb a tavalyi árnál. A főtt és a nyers kötözött sonkák iránt is nagy a kereslet, ebből számos gyártó több fajtája választható, hozzávetőleg a tavalyi árakon. A fentiekből két dolog állapítható meg. Egyrészt, hogy a szívsonka, a csülök és a kötözött nyers sonka áll a kereslet képzeletbeli dobogójának első három fokán. A másik, hogy az emelkedő infláció és a hektikus gazdasági környezet hatásai még nem jelentkeztek a csemegepultban látható árakon. 

Az élelmiszerrészleg is megnövekedett forgalmat bonyolít a húsvéti ünnepkör közeledtével, ez a nap minden szakára igaz Fotó: Bús Csaba

– Tartottunk attól, hogy a gyártók miképpen reagálnak az alapanyagok terén tapasztalható áremelkedésre, mennyiben érinti ez a hústermékeket. Szerencsére ez még nem jelent meg a kínálatunk áraiban. Ugyanakkor az is látható, hogy az emberek előre készülnek erre, egy-egy vásárló nagyobb mennyiséget vesz a szokásosnál. Míg eddig valaki két sonkát vásárolt, most négy darabbal tér haza, és ez általában érvényes a füstölt áru iránti keresletre is – mondta Kónyáné Zsuzsa, aki szerint mintegy 50–60 százalékkal több sonkaféle fogy húsvét közeledtével, mint a normál időkben. Hozzátette: inkább a sertésből készült sonkát, tarját keresik a húsvétra készülők. Az egészséges életmódot folytató vásárlók a pulykasonkát is keresik, de jóval kisebb az arányuk a hagyományos hústermékek vevőinél. 

Az élelmiszerrészleg is megnövekedett forgalmat bonyolít a húsvéti ünnepkör közeledtével, ez a nap minden szakára igaz. Nagy kereslet mutatkozik a különböző tormák iránt, ami nem csoda, hiszen a húsvéti sonka kedvelt ízesítőjének számít. 

– Nagyon keresik a vevőink a csemege tormát, a csípőset, a majonézes fajtát, de népszerűek az ínyenc tormák is. Közkedvelt például az áfonyás, amit egyre többen keresnek, hogy kicsit izgalmasabbá tegyék a megszokott húsvéti ízeket – mondta Szalókiné Orbán Ildikó, az élelmiszerrészleg vezetője. A torma árában nem mutatkozik emelkedés a tavalyi év azonos időszakához képest. A magyarok kurkumájának éves fogyása mintegy 80 százalékban a húsvéthoz köthető. 

A húsvét a locsolás, így a vendégjárás ideje is. A vendégeket pedig itallal kell kínálni, ami látszik is a megugrott eladásokon. Jól fogynak az üdítők és az ízesített vizek, valamint a röviditalok és a borok is. Rövidekből a gyógynövényes likőrök és a vodka a sláger, borból a rozét kedvelik. A részlegvezető szerint a tavalyihoz képest jó 10 százalékkal drágábbak az alkoholos italok, és ez a növekedés évről évre megfigyelhető. 

Borbás János, a zöldségosztály munkatársa szerint mintegy 40 százalékkal több tojás is fogy a húsvétra készülve. A sonkával ellentétben az áremelkedés a tojások árában már megjelent, mintegy 10 forinttal emelkedett a darabár a tavalyihoz képest, ez csaknem 25 százalékos növekedés. A vásárlók leginkább a dobozos tízes kiszerelést viszik és nagyon keresett a primőr áru is, hiszen jólesik a sonkához a friss retek, a paradicsom és a zöldhagyma. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában