BÁCSVÍZ Zrt.

2022.04.25. 06:50

A víz körforgásának egyik állomásán jártak a kecskeméti diákok

A víz körforgásának egyik állomását mutatták be csütörtök délelőtt a kecskeméti általános iskolás diákoknak a BÁCSVÍZ Zrt. dolgozói. A kecskeméti szennyvíz­telepre három iskola hat osztálya látogatott ki.

Barta Zsolt

Az ötödik osztályos tanulók a kecskeméti szennyvíztelep egyik szűrőberendezésénél Fotó: Barta Zsolt

Naponta átlagosan 20 ezer köbméter szennyvizet tisztít meg a BÁCSVÍZ Zrt. kecskeméti szennyvíztisztító telepe. Ennek a folyamatával ismerkedtek meg tegnap a Zrínyi Ilona, a II. Rákóczi Ferenc és a Lánchíd utcai általános iskola diákjai. 

Hatosztálynyi gyerek látogatott ki a város szélén működő telepre, ahol a cég munkatársai kalauzolták végig az iskolásokat azokon a látványos helyeken, ahol szabad szemmel is tanulmányozható a tisztítási folyamat rendszere. 

Elmagyarázták a látogatóknak, hogy hatalmas felelősség a 110 ezres lélekszámú város és az itt termelő nagyvállalatok szennyvizének a tisztítása. 

Ez a kezelés után a Csukás-éri-főcsatornába kerül, hogy eljusson majd a Tiszába. 

A diákok közül nem kevesen az orrukat befogva hallgatták az érdekes tájékoztatást. Azonban, ahogy mondták, nem bánják, mivel jobb itt tartózkodni, mint matematikaórán felelni. De hogyan is működik a társaság szennyvíztisztítója? Négy műszakban több mint egy tucat ember felügyeli a tisztítási folyamatot. A telephelyen azonban közel félszáz ember dolgozik, akik a csatornahálózat működését is ellenőrzik, illetve az egyéb műszaki munkákat is elvégzik. 

Csővári János, a telephely vezetője kérdésünkre elmondta, hogy a rendszer kapacitása 48 ezer köbméter, de 20 ezer köbméter vizet tisztítanak meg. Ez azonban nem azt jelenti, hogy félgőzzel működik a telep, ugyanis ma már sokkal szennyezettebb víz érkezik be a városból, mint amikor több évtizede megtervezték a rendszert. Úgy fogalmazott, hogy a szennyvíztisztító kihasználtsága 90–95 százalékos. Bár új cégek is telepednek le, a jelenlegi kapacitás mégis elegendő, mivel a lakosság jelentősen spórol, illetve nagyon sok olyan eszközt használnak a családok – mosógép, WC, mosogatógép –, amelyek egyre víztakarékosabban működnek. 

A tisztításnál lebomlást segítő baktériumokat használnak a vízforgatás során. 

Ha nagyon szennyezett víz érkezik, például a konzervgyári szezonban, akkor vegyszert is használnak a folyamat felgyorsítása érdekében. A szennyvíziszap segítségével biogázt termelnek, amely a telep elektromosenergia-igényének a 80 százalékát fedezi. Illetve komposztálják, amely Csővári János elmondása szerint jobb minőségű alapanyagot ad, mint a legtöbb idehaza vásárolható virágföld. A tisztított víz pedig elfolyik, amelynek egy része amíg elér a Tiszáig, elpárolog, illetve elszivárog a környéken. 

A szennyvíztelep-vezető kérdésünkre elmondta, hogy időnként gondot jelent, ha egy-egy nagyobb zápor eléri a várost. Sokan ugyanis a szennyvízelvezető csatornába kötötték be a csapadékelvezetőt is. Az előbbinek kisebb az átmérője, így gondokat jelent a hirtelen felgyülemlett nagy mennyiségű víz elvezetése. Másrészt a problémák ott jelentkeznek, hogy a nagy víz megzavarja a normál üzemmenet során beállt tisztító folyamatokat. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában