Galériával

2022.03.24. 11:25

Új ivóvízkutat adtak át Halason

Több mint kétszázhetven méter mélyről nyerik a vizet a Kiskunsági Víziközmű-Szolgáltató Kft. halasi központi telephelyén elkészült új ivóvízkútból, amit a víz világnapjához kapcsolódva adtak át. A beruházás összes költsége negyvenötmillió forint volt, amit a szolgáltató kormányzati forrásból valósított meg.

Pozsgai Ákos

Fotó: Pozsgai Ákos

Fotó:

Kiskunhalas vízellátását két telephelyen biztosítja a szolgáltató, az úgynevezett kettes és hármas számú telepen, az új kút, a cég központi helyén, a Kőrösi úti kettes számú telephelyen készült el. Ugyanitt van egy nagy teljesítményű víztisztító berendezés is, amely a felszínre hozott nyers vizet tisztítja meg. 

Az itt üzemelő négy ivóvízkút egyike hibásodott meg az elmúlt években, így a rendszer veszített a víztermelési képességéből, nem tudta elegendő nyers ivóvízzel ellátni a víztisztítót. 

Ezért két évvel ezelőtt a tulajdonos önkormányzatok úgy döntöttek, hogy új kutat kell fúrni ahhoz, hogy a hosszú távú biztonságos vízellátás biztosított legyen – mondta el Mátyus Zoltán, a Kiskunsági Víziközmű-Szolgáltató Kft. igazgatója.

 

– A magyar kormánynak köszönhető, hogy ma átadhatjuk az új ivóvízkutat – hangoztatta Fülöp Róbert Kiskunhalas polgármestere, aki emlékeztetett, hogy az utóbbi években főként a nyári időszakban jöttek jelzések a vízellátási gondokról. Hozzáfűzte, hogy a tavalyi évben, amikor az iparűzési adó felezést kompenzálta a kormány a város felé, akkor érkezett egy 380 millió forintos pénzügyi csomag a halasi önkormányzatnak, ebből az összegből tudtak átcsoportosítani bruttó 45 millió forintot az új kút megvalósítására.

Forrás: Pozsgai Ákos

A szakemberek tavaly ősszel fogtak a kivitelezéshez, a fúrótorony napok át dolgozott a Kőrösi úti telephelyen, a már meglévő vízkutak mellett.

Bányai Gábor országgyűlési képviselő a víz világnapja apropóján azt hangsúlyozta az átadón, hogy a világ népességének jelentős része még ma sem jut hozzá az egészséges, tiszta ivóvízhez, nem beszélve a szennyvíz-elvezetésről és tisztításról. 

– Hazánkban különleges helyzetben vagyunk, víz nagyhatalommá is válhatnánk, ha tudnánk vele jobban sáfárkodni, mindamellett, hogy a Magyarországon élők 99 százalékának van módja arra, hogy tiszta ivóvízhez jusson 

– fejtette ki a politikus, aki kiemelte azt is, hogy ha az ivóvízszolgáltatást üzleti alapon működtetné a szolgáltató, akkor a mai vízdíjaknak a többszörösét kellene kérni a fogyasztóktól.

Forrás: Pozsgai Ákos

A víziközmű szolgáltatáshoz szükséges különböző műtárgyak, eszközök, gépek és kutak azonban gyorsan használódnak és rendkívül drága a pótlásuk, a javításuk, a Kiskunsági Víziközmű-Szolgáltató Kft. szolgáltatói területén ez volt a negyedik újonnan fúrt kút, amit átadtak és további fejlesztéseket tervez a szolgáltató.

 

– Kiskunhalas, Jánoshalma, Kiskőrös, Kecel, Soltvadkert, Kalocsa városokkal együtt egy komoly fejlesztési projektbe kezdtünk bele, hogy az ivóvízfogyasztóknál jó minőségi víz legyen, egy vízhálózat rekonstrukciós pályázatot szeretnének beadni a magyar kormányhoz, bízva abban, hogy sikerrel járunk – mondta el Mátyus Zoltán a Kiskunsági Víziközmű-Szolgáltató Kft. igazgatója.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában