Iparűzési adó

2022.03.30. 13:55

Soltvadkert fejlődési korszakhatárhoz érkezett

Soltvadkert fejlődését alapvetően befolyásolja az iparűzési adó, amelyet a település adózói fizetnek be minden évben. Tiszteletükre tartanak minden évben egy vacsorát, amelyen a polgármester köszönetet mond a cégek vezetőinek. Kedd este a legnagyobb adózókat köszöntötte Soltvadkert első embere.

Barta Zsolt

A meghívott közéleti személyiségek és vállalkozók a Frittmann Pincészet borházában. Fotó: Barta Zsolt

Fejlődési korszakhatárhoz érkezett Soltvadkert. Növelni kell a város energiaigényét. Több dolgozóra van szüksége a cégeknek. Ha a vízutánpótlást nem oldják meg sürgősen, akkor a Vadkerti-tónál végzett sok százmilliós értékű beruházások értelmüket vesztik, pedig közel 100 ezren látogatják évente a tó strandját. A város környékén lévő szőlőskertek kiszáradnak ha nem esik eső, és nem vezetik át vagy a Dunából vagy a Tiszából a vizet. Többek között ezekről a témákról is szó esett kedden este azon a vállalkozói fogadáson, amelyet a polgármester adott a város legnagyobb adózóinak. 

 

A rendezvénynek a Frittmann Borház adott helyet. Soltvadkert 7,5 ezres város, amely fejlődésében döntő szerepet játszanak a cégek és a város jó fekvése. Bár a település a szőlőtermesztésről ismert, a kiváló borászatok és a jól ismert Szent Korona Cukrászda állítják meg a településen keresztül utazókat, a gazdasági erőt mégsem ez adja. A vállalkozások száma ezer lakosra vetítve másfélszer annyi, mint amekkora az országos átlag. Ezer lakosra 486 autó jut, amely több, mint a kecskeméti vagy akár a budapesti szám. Két olyan nagy cég – a Matieral–Plasztik Kft. és az Autócent Kft. – is működik, amely a megye 100 legnagyobb vállalkozásának a listáján kapott helyet, míg egy harmadik kiemelkedő vállalkozás, az Akker –Plus Kft. egyik telephelye, nagyáruháza is megtalálható a városban. 

 

A település azonban nem tudja megtartani a fiataljainak egy részét. Akik diplomát szereznek, azok többnyire nem jönnek vissza. Mit lehet ebben a helyzetben tenni? Font Sándor országgyűlési képviselő azt mondta, hogy új munkahelyeket kell teremteni, illetve a Budapest-Belgrád vasútvonal kiépítésére kell várni. Az új vonalon alig egy óra alatt lehet a fővárosba jutni. Azaz egy fiatal nyugodtan lakhat Soltvadkerten, ahol töredék értéken vásárolhat a fővárosihoz képest lakást, miközben naponta két órát ingázik, akárcsak egy fővárosi polgár. 

 

A település előrejutásában szerepet játszik az is, hogy a politikai lobbija erőteljes. A helyben lakó Font Sándor országgyűlési képviselő, a parlament Mezőgazdasági Bizottságának az elnöke, és dr. Kerényi János országgyűlési képviselő milliárdos támogatásokat lobbiznak ki a településnek. Ide tartozik például a 12 milliárdért megépítendő elkerülő út projektjének elindítása, egy 50 hektáros ipari park tervének a támogatása, egy nagy kapacitású trafóállomás projektjének az elindítása, és a Vadkerti-tó körüli, közel egy milliárd forint értékű beruházások kilobbizása is. 

 

A rendezvényen Temerini Ferenc polgármester aggodalmát fejezte ki, hogy a tó vizének a párolgását ilyen aszályos időben a vízpótlás ellenére sem lehet ellensúlyozni. Font Sándor megjegyezte, hogy az akasztói  DVCS csatornából lehetne pótolni a vizet. Igaz két átemelőt kell a Soltvadkert felé kialakítandó csatornarendszerbe beépíteni, mivel 26 méterrel magasabban van a tó, mint az Akasztót is érintő csatorna.

 

A rendezvény helyszínét biztosító borászat egyik vezetője, Frittmann János is köszöntötte a résztvevőket. A Hegyközségek Nemzeti Tanácsának az alelnöke beszélt arról, hogy a vadkerti borászok jól döntöttek, amikor évekkel ezelőtt nem a világfajta borok készítését tűzték ki célul. Ma ugyanis a könnyed fehér – Irsai Olivér, Cserszegi Fűszeres, Generosa -   és rozéborok a legkelendőbbek a hazai piacokon. A vörösborokból viszont egyre kevesebb fogy. Ezekből a borokból olyan termékek készülnek, amelyek nem csak a hazai, hanem a nemzetközi borversenyeken is kiváló eredményeket érnek el.

 

A legnagyobb cégek ennyit fizettek 


2021-ben a legtöbb iparűzési adót befizető nagyvállalat, 28,9 millió forinttal a Material-Plastik Kft., az elismerést Garami Zoltán vette át. A második legtöbb iparűzési adót az Autócent Kft. fizette be 11,8 millió forintot. Kévés Ferenc cégvezetőnek Temerini Ferenc polgármester gratulált. A harmadik legtöbb pénzt a Szerencsejáték Zrt. fizette, 8,6 millió forintot. A településen befizetett iparűzési adó összege 247 millió forint volt, melyet az állam 108 millióval egészített ki. 

 

Garami Zoltán a Material – Plastik Kft. cégvezetője tizedik alkalommal vette át a legtöbb adót befizető vállalkozásnak járó elismerést. A felvételen a cégalapító és Temerini Ferenc polgármester. Fotó: Barta Zsolt

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában