Galériával

2022.03.07. 14:13

Pénteken kezdődik a Tavaszi Fesztivál Kecskeméten

Újra korlátozások nélkül rendezhetik meg a Kecskeméti Tavaszi Fesztivált. Március 11-én kezdődik, három héten át 16 helyszínen több mint 40 programmal várják a minőségi kultúra iránt érdeklődőket. A fókuszban Petőfi Sándor áll majd.

Sebestyén Hajnalka

Fotó: BUS CSABA

A 37. Kecskeméti Tavaszi Fesztivál sajtótájékoztatóját hétfőn tartották meg a szervező Hírös Agórában. A programon részt vettek a fesztivál eseményeinek helyet adó társszervezetek képviselői is. A köszöntők előtt a Kodály Iskola másodikos kidiákjai adtak vidám kis műsort.

Dr. Szeberényi Gyula Tamás alpolgármester köszöntötte elsőként a megjelenteket. Hangsúlyozta: nehéz időket élünk, a járvány után jött most a szomszédos háború, melynek hatásait Kecskeméten is érezzük már a menekültek kapcsán. Ezért is fontos most a mentális egészség, melyet nagyban segít a Tavaszi Fesztivál, mint kulturális táplálék. Talán most minden eddiginél fontosabb, hogy az emberek kikapcsolódjanak, feltöltődjenek érzelmileg.

Barta Dóra, a Hírös Agóra ügyvezető igazgatója a közös összefogásra, a közös erőre hívta fel a figyelmet a fesztivál kapcsán, mely egyben euforikus érzés is. Pillanatnyi szövetség ez közöttük és a társintézmények, művészek között, együtt kínálják a kultúrát minőségi módon.

A Kecskeméti Tavaszi Fesztivál jól érzékelteti majd a Hírös Agóra megújuló folyamatait, melyeket igyekeztek a legszélesebb körben kiterjeszteni, mind a korosztály, mind az érdeklődési kört illetően. Bíznak benne, hogy a gazdag programkínálat pótolhatja az elmúlt két évben kimaradt kulturális élményeket. 

Barta Dóra kiemelte Toókosné Börönte Erika munkatársukat, aki a fesztivál szervezésének oroszlán részét viszi. Ezt követően bemutatta a náluk megvalósuló rendezvényeket. 

Pénteken kezdődik a fesztivál, két nagy hagyományú programmal: 17 órakor a Kecskeméti Képzőművészek Körének tárlata látható, majd 19 órakor a Kecskeméti Szimfonikusok adnak koncertet, Fülei Balázs zongora virtuózzal és Hollókői Huba karmesterrel. 

A Hírös Agóra a megnyitó után is számos programnak ad helyet, többek között a János vitéz élőzenés tánckölteménynek, a Kecskemét Táncegyüttes új műsorának, a diákszínjátszó találkozónak, a zárókoncertnek, a Carmina Buranának.

A sajtótájékoztatón a társintézmények képviselői röviden ismertették a fesztiválhoz kapcsolódó saját programjaikat. 

A Bozsó Gyűjtemény részéről Lóránd Klára elmondta, hogy igazi kuriózumot mutatnak be. A Gundel név egyet jelent a magyar gasztornómia történetével, ugyanakkor kevesen tudják, de gyönyörű műgyűjteményük van. Ebből tekinthető meg válogatás.

A Ciróka Bábszínházban nyolc előadást visznek színre. Kiszely Ágnes igazgató részleteiben szólt a gyerekeket és felnőtteket egyaránt megszólító produkciókról. 

A Népi Iparművészeti Gyűjtemény vezetője, Kriskóné Dávid Mária a helyi értékre hívta fel a figyelmet. Fekete Erzsébet népi iparművész hímzéseit ismerheti meg a közönség kiállításukon. 

Dr. Füzi László a Kecskeméti Kortárs Művészeti Műhelyek két Petőfihez kötődő előadását ajánlotta a közönségnek. Egyik Szendrey Júliához fűződő szerelméről, a másik Petőfi eltűnésének fogadtatásáról szól. 

Virágh Barnabás, a Katona József Megyei Könyvtár igazgatóhelyettese több programot ismertetett. Egyik előadásuk Petőfi költészetét mutatja be Kínában. Ferenczi György zenész ezúttal irodalmi oldaláról ismerhető meg. A zenetörténeti előadásuk fókuszában pedig a szovjet és latin-amerikai dalok állnak. 

A Kecskeméti Katona József Nemzeti Színháztól Sárdi Barbara a Szín-Tár, azaz a Színművészeti Egyetemek Találkozójának programját ismertette. Az előadásoknak a Ruszt József Stúdiószínház és a Kelemen László kamaraszínház ad helyet.

A Nemzetközi Kerámiastúdiótól Strohner Márton a Fatűz tárlatukról szólt, melyen a fatüzes égetési technika alkotói mutatkoznak be. 

Dóczi Katalin a három kórus – a Kecskeméti Énekes Kör, a Kodály Intézet kamarakórusa és az Aurin Leánykar – közös koncertjét mutatta be, melyben egyben adománygyűjtés is lesz a kárpátaljai menekültek megsegítésére.

Székelyné Kőrösi Ilona a Katona József Emlékházban látható Petőfi kultusz tárlatokról osztott meg előzetest. Az anyagot a Fülöpszállási Székely Gábor kunszentmiklósi magángyűjteményéből válogatták össze. 

Böde István ízelítőt adott a Kecskemét Táncegyüttes estjéről. Király József, a Kecskeméti Városszépítő Egyesület programját ismertette. A Matkó reptérnél megtartandó Barackvirágzás ünnepe régi hagyományokat elevenít fel. Végül a Leskowsky Hangszergyűjtemény két programját, a Világzenei együttlétet és a hangszeres játszóházát Szilágyiné Anett mutatta be. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában