Kiskunmajsa

2022.03.16. 06:55

Lezsák Sándor: március idusa a magyarság történelmi csúcsteljesítménye

Petőfinek bármelyik magyar faluban, városban lehetne koporsója vagy bölcsője, mert Petőfi ott van minden családi könyvespolcon, velünk együtt él – fogalmazott ünnepi beszédében Lezsák Sándor országgyűlési képviselő Kiskunmajsán, ahol a nemzeti ünnep előestéjén adták át a művelődési központ felújított tereit.

Tapodi Kálmán

Lezsák Sándor a kiskunmajsai művelődési központ felújított termében. Fotó: Tapodi Kálmán

Lezsák Sándor a kiskunmajsai művelődési központ felújított termében. Fotó: Tapodi Kálmán

„Legyen béke, szabadság és egyetértés.” – idézte a Jókai Mór által 174 évvel ezelőtt, a márciusi ifjak tizenkét pontja elé írt sorokat Lezsák Sándor, aki vasárnap elkísérte Tiszakóródra azt a konvojt, amely az ukrajnai menekülteknek vitte az összegyűjtött adományokat. 
 

– Ott bennem az idézett sorok, sokadszorra kaptak új értelmet, hiszen a menekültek szemsugarában is ott volt ez az óhaj, szinte imádságként – mondta Lezsák Sándor országgyűlési képviselő. Hozzátette: nagyon nehéz szembenézni azzal a valósággal, ami most házfalakat dönt, emberek életét oltja ki. 
Az 1848-as forradalom kapcsán kijelentette: 

március idusa a magyarságnak olyan történelmi csúcsteljesítménye, amely joggal illeszkedik a több mint ezeréves történetünk kimagasló eseményei közé. 

Lezsák Sándor kiemelte: Petőfi Sándor napja volt 1848. március 15., ami olyan csodát teremtett, amely sűrítette azokat a politikai követeléseket, amelyek már régóta érlelőd­tek. 
 

– Petőfi születésének kétszázadik évfordulójára készülünk, és nem vagyunk bizonyosak abban, hogy hol született és hol halt meg – mondta többi között a szónok, aki felidézett egy történetet, amit 1973-ban, Petőfi születésének 150. évfordulóján élt át Erdélyben. Ispánkutat – ahol utoljára látták a menekülő Petőfit – keresve egy helyi tanító beszélt neki arról, hogy nem az a fontos, hogy hol született és hol halt meg Petőfi, hanem az, hogy 26 és fél évet élt. 

 

– Petőfinek bármelyik magyar faluban, városban lehetne koporsója vagy bölcsője, mert Petőfi ott van minden családi könyvespolcon, velünk együtt él 

– fogalmazott Lezsák Sándor, aki kiemelte: a rövid életútból alig tíz esztendő volt, amikor Petőfi megalkotta a közel ezer művét. Mint elhangzott: a világszerte ismert költő emlékének egy kisfilmsorozattal is adóznak. A Hazajáró televíziós sorozat stábja keresi majd fel azt a 76 települést, ahol Petőfi alkotott. Bemutatják, milyen volt az adott hely Petőfi korában, elhangzik egy ott született mű, valamint a település jelenét is megismerhetik a nézők. 
 

– Petőfit és azt a szabadságeszményt, ami a legyen béke, szabadság és egyetértés gondolatával erősödött meg, azt betiltani nem lehetett és a jövőben sem lehet – mondta az Országgyűlés alelnöke. 

Az avatón Patkós Zsolt polgármester köszöntőjét követően Kosik Sándor plébános megáldotta a megújult intézményt. Köszöntötték Kerpits Miklóst, a Kalocsa-Kecskeméti főegyházmegye Egyházmegyei Katolikus Iskolák Főhatóságának elnökét, a majsai katolikus oktatás újraindítóját, aki a nemzeti ünnep alkalmából Magyar Érdemrend lovagkeresztje kitüntetésben részesült. Az ünnepségen a majsai Szent Gellért Katolikus Általános Iskola növendékei bemutatták A betiltott forradalom című színdarabot, amit az iskola tanára, Paál Zsolt írt és rendezett. 
 

A megyei önkormányzat által irányított területfejlesztési, valamint a majsai önkormányzat anyagi támogatásának köszönhetően teljesen megújult a Konecsni György Művelődési Központ színházterme, a színpad egy része, valamint átalakították az aulát is. 

A többlépcsős építkezés kapcsán Rideg László, a megyei önkormányzat elnöke elmondta, a területfejlesztések a jövőben sem állnak le a megyében, ahol hamarosan több mint ötven sikeres pályázatot jelenthetnek be, melyek között lesznek Kiskunmajsát érintő döntések is. A hétfői ünnepségen bemutatták az Értékek, melyek összekötnek bennünket című kiadványt és tárlat nyílt a majsaikumokból. – Ez a könyv és kiállítás a most ismert értékeink tárháza – írták a kiadvány készítői. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában