Összegzés

2022.03.07. 07:00

Lakossági fórumot tartott Zsigó Róbert Rémen

Sorsdöntő választás előtt állunk, amelynek az a legfontosabb kérdése, hogy folytatódhat-e az országépítő munka – mondta Zsigó Róbert a március 5-én megtartott fórumon. A képviselő beszámolt az utóbbi 12 esztendő döntéseiről, valamint a vidékfejlesztési munka eredményeiről is. Hangsúlyozta: csak 2019 óta több mint három milliárd forint kormányzati támogatás érkezett a választókerületbe.

Márton Anna

Zsigó Róbert, Baja és térsége országgyűlési képviselője. Fotó: Márton Anna

—Azért jöttem, hogy elmondjam szerintem miről szól a választás. Mi a tétje a választásnak, mi történt velünk az elmúlt néhány évben és hova akarunk eljutni az elkövetkezendő időszakban — fogalmazott a honatya. Mielőtt a választásokról esett szó, a közel egy hete tartó háborúról szólt. A Dél-szláv háborúra emlékeztetett ami a közelben zajlott a kilencvenes évek végén.

A honatya az ellenzéki összefogás miniszterelnök-jelöltjének szavaira is reagált. — Az a véleményem, hogy nem kellene megengedni, hogy gazdaságilag ártson nekünk a háború, mert azt nem tudnánk megfizetni, Így is elég sokba kerül ez nekünk. Mindenképpen fontos, hogy nyugalom legyen ebben a tekintetben. Azt remélem, hogy belátja az ellenzék is, hogy ebben az esetben felelősségteljesen nem kampányszempontokat, hanem az ország érdekét szem előtt tartva kellene beszélniük — részletezte Zsigó Róbert.

Nem csak választás lesz április 3-án, hanem népszavazás is — mondta el a továbbiakban a honatya. Mindezt azért szervezték így, mert hat milliárd forinttal olcsóbb, mintha külön tartanák a kettőt.

Zsigór Róbert szerintsorsdöntő választás előtt állunk. Azzal indokolta, hogy amennyiben nyer a jelenlegi kormánykoalíció, akkor tovább tuják folytatni azt a munkát ami egyáltalán nem hibátlan és messze nem tökéletes, amit 2010 óta végeznek azért hogy az országot, meg a nemzetet megerősítsék. Ha veszítenek, akkor viszont sokkal kevesebb esélyük lesz majd négy év múlva hogy egy normális országot tudjanak építeni.

Forrás: Márton Anna

Zsigó Róbert kitért a 2010-et megelőző időszakra is. Hangsúlyozta, hogy a kormányzás kezdetén eladósodott államot örököltek, sem az egészségügy, az oktatás, sem a szociális háló nem úgy működött, ahogy kellett volna.

— Ezt a helyzetet lépésről lépésre, mindenkinek a közös munkájával sikerült rendbe hozni. Az elmúlt időszakban, egészen pontosan 2019-ben elkezdtük a Magyar Falu Programot, amely kifejezetten az ötezer fő alatti településeknek szól. Ebből építettünk több más mellett utakat, járdákat, bölcsődéket, orvosi rendelőket. 2019 óta több mint hárommilliárd forintnyi fejlesztés érkezett az egész választókerületbe, csak a Magyar Falu Programon keresztül — mondta.

Hangsúlyozta, hogy az oktatás területén csak az elmúlt öt évben 2,8 milliárd forintnyi fejlesztés volt. Ez részben az épületek rendbetételére vonatkozik, részben a felszereltség korszerűsítésre.

—Ha megnézzük, hogy ezeket az iskolákat, az egyházi iskolákat, a szakképző intézményeket és a felsőoktatást, akkor a választókerületben több mint kilenc milliárd forintnyi fejlesztés történt, vagy történik most is. A főiskolánkat újítjuk föl, általános iskolákat fejlesztünk, azt a négy egyházi iskolát is korszerűsítjük, megpróbáltuk az oktatás területén elérni azt, hogy megfelelő körülmények között tudjanak tanulni a diákok és dogozni a pedagógusok. Ugyanígy van ez az egészségüggyel. Amellett hogy a Bajai Szent Rókus kórházban megépült az új épület és nagyon sok más fejlesztés is van most folyamatban ami elsősorban nem építkezést jelent, hanem a korszerű orvosi műszerek beszerzését, mint például,hogy Baján lesz csontritkulás vizsgálat is , ami miatt eddig Kiskunhalasra kellett utazni — mondta Zsigó Róbert.

Emlékeztette a jelenlévőket arra, hogy Rémen is az orvosi , fogorvosi rendelőt, a védőnői szolgálat épületét felújították. Volt arra is lehetőség, hogy orvosi és fogorvosi műszereket beszerezzenek. Az a cél, hogy minél több vizsgálatot tudjanak helyben elvégezni.

— Rengeteg dolgunk van még. De, amit elértünk a választókerületben, arra mindannyian büszkék lehetünk. Aki azt gondolja, hogy érdemes a folytatásra az, amit 12 év alatt véghez vittünk, annak mindenképpen részt kell vennie az április 3-ai választáson – zárta gondolatait Zsigó Róbert.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában