Szakmai verseny

2022.03.27. 18:01

Kecskeméti diáklányok az ország legjobbjai között

A IV. Országos Festészetversenyen kiváló eredménnyel szerepeltek a Kecskeméti Szakképzési Centrum kandós középiskolásai.

Sebestyén Hajnalka

Balról Fanni és Zsófia a kandós alkotóműhelyben. Fotó: Sebestyén Hajnalka

 A Szombathelyen megtartott rangos szakmai megméretésen Beke Zsófia és Vörös Fanni képviselte az iskolát. A döntőben az első három helyezettet hirdették ki, ez alapján Beke Zsófia 2. lett. A zsűri értékelése szerint Vörös Fanni is méltán bízhat a jó eredményben, de még várnia kell a helyezésére. Felkészítésükben Miklós Árpád művészeti tanár vett részt.

 

 A verseny tapasztalatairól a két tanuló közösen mesélt. A versenyre már előfeladatot is vinniük kellett, egy parafrázist, amelynek lényege, hogy más művészek műveiből kiindulva kellett egy önálló munkát alkotniuk. Meg kellett változtatni az eredeti képet önálló elképzeléseik szerint, saját gondolataiknak megfelelően, de meg kellett tartani mintákat az eredeti műből, hogy maradjanak utalások az eredeti alkotásra. 

Beke Zsófia előfeladatként Chaim Soutine francia festő Little Pastry cook című alkotását, míg Vörös Fanni szintén egy francia festő, Gustave Courbet Self Portrait with Pipe című művét választotta. 

– Miután kialakult bennünk, mely művészt is választjuk, érdeklődve néztük meg alkotásaikat, így sajátunk elkészítésénél meríthettünk egyedi megoldásaikból, kedvelt témáikból, mégis saját elképzelésünk szerint. Mindketten igyekeztünk a választott művészek stílusából és egyben alkotásaiból merítve megmutatni tehetségünket – jegyezte meg Fanni. 

Az országos versenyen 70 tanuló indult, mindenkinek három feladatot kellett megoldania. Először egy csendéletet kellett festeniük, drapériával ellátott térszakaszban berendezett csendéleti elemekből, akvarelltechnikával. A szabad festészeti feladat során az ornamentális gondolkodás jegyében, szabadon választott technikával kellett dolgozniuk a versenyzőknek, a csendélet feladat beállításából kiindulva. A harmadik feladat pedig egy félalak festése volt, bevilágítással, élő modell után. 

 

– Nagyon jól éreztük magunkat, kellemes hangulat közepette alkothattunk. Egész nap festettünk, ami nagyon izgalmasnak, mégis kissé fárasztónak bizonyult. Nagyon erős volt a mezőny, izgatottan vártuk a kiállítást az elkészült alkotásokból. Ez volt a legjobb pillanat, melyet mindenki úgy várt a díjátadó előtt. Sokat lehet tanulni mások munkáiból, így próbáltuk festményeink erősségeit és gyengeségeit összevetni – árulta el Zsófia. 

A diáklányok maximálisan beleadtak mindent a felkészülés során. 

– A gyakorlati órák mellett az iskolától plusz gyakorlati napokat is kaptunk a versenyre való teljes felkészülés érdekében. Minden biztosítva volt számunkra, a papírtól kezdve a festékig. Minden téren hatalmas segítséget kaptunk Miklós Árpád tanárunktól, festő mesterünktől, aki mindvégig hitt és bízott bennünk – mondta Fanni.

 

 A lányok hasonlóan képzelik el a jövőjüket. Mindketten a Magyar Képzőművészeti Egyetem festő szakára jelentkeztek. Úgy érzik, ez a verseny is előkészítette őket a felvételire, így ott már gyakorlatiasabbak és még felkészültebbek lehetnek. Ráadásul a kapott vélemények alapján a versenyen készült alkotások erősítik majd a portfóliójukat.
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában