Bács-Kiskun

2022.03.08. 06:55

Kamerás megfigyelőrendszert építettek a szemetelők ellen a főutak mentén

Bács-Kiskun megyében csak a tavalyi évben több mint kétszáz tonna szemetet kellett összeszedni és elszállítani a közútkezelő megyei munkatársainknak mintegy 3,3 millió forint értékben. A szemetelők visszaszorítása érdekében közútkezelő kamerás megfigyelőrendszert építettünk – tájékoztatott Pécsi Norbert Sándor, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. kommunikációs osztályvezetője.

Pozsgai Ákos

Kuris István László alpolgármester és Szemerédi Tibor, aki évek óta takarítja a főút melletti megállót Fotó: Pozsgai Ákos

Fotó:

Az 53-as főút egyike azoknak a szakaszoknak, ahol rendszeresen takarítania kell a közútkezelő munkatársainak az út mellett illegálisan lerakott szemetet. Az átutazó személy- és teherforgalom egyre nagyobb környezeti szennyezést jelent a rengeteg eldobált szemét miatt.

– Országosan évente átlagosan mintegy 10–12 millió kilogrammnyi illegálisan eldobált hulladék összegyűjtéséről kell gondoskodni közútkezelőként – mondta el a baon.hu érdeklődésére Pécsi Norbert Sándor, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. kommunikációs osztály­vezetője. Hozzátette: a 95 mérnökség szakemberei átlagosan csaknem egy hónapot csak szemétszedéssel és annak elszállításával töltenek, ami jelentős mértékben lefoglalja a közútkezelő dolgozóit, nem mellékesen hatalmas költségeket is felemészt.

– Évente átlagosan 1,5 milliárd forintba kerül az, hogy az illegálisan kidobott út menti szemetet összegyűjtsük és elszállítsuk országos szinten – fűzte hozzá a kommunikációs vezető.

Balotaszállás, Kiskunhalas és Pirtó térségében, az 53-as főút mentén élők egyre nehezebben viselik a rengeteg szemét látványát, vannak, akik rendszeresen összeszedik az út mellett szétdobált hulladékot, de mostanra ők is megelégelték a folyamatos szemetelést. A közelmúltban levélben egyeztetett a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Bács megyei vezetőjével Kuris István László, Kiskunhalas alpolgármestere, és közös fellépést sürgetett a szemetelőkkel szemben.

– Ígéretet kaptam arra, hogy a város közigazgatási határánál is rendeződhetnek az áldatlan állapotok, amit vélhetően az áthaladó forgalomban résztvevők okoznak a szemeteléssel – nyilatkozta hírportálunknak az alpolgármester, aki beszámolt arról is, hogy Balotaszállás és Pirtó térségében is köztéri kamerákat helyezett el a közút a forgalmasabb helyeken. A közútkezelő az illegális hulladéklerakók végleges felszámolása és a szemetelők visszaszorítása érdekében építette ki a kamerás megfigyelőrendszert.

A kamerákat az Innovációs és Technológiai Minisztérium „Tisztítsuk meg az országot!” projektjének keretén belül helyezték ki, első körben a közút kezelésében lévő illegális hulladéklerakással leginkább érintett, országosan 57 közúti helyszínen, magyar nyelvű figyelmeztető táblákkal. Erre a célra 22,7 millió forint támogatást kapott a közútkezelő.

– Lehetőségeink függvényében az a cél, hogy minden olyan helyen kamerákat helyezhessünk el, ahol nagy mennyiségben rendszeresen képződik szemét és ahol nincs kihelyezett szeméttároló edényünk, de a leállás nem tiltott – mondta el Pécsi Norbert, aki arról is tájékoztatott, hogyha mozgást érzékelnek a közút által megfigyelt területen, azonnali értesítést küldenek az illetékes közutas mérnökségekre.

– A jogszabályok alapján egyes esetekben akár hároméves börtönbüntetést is kaphatnak az illegális szemetelők. Társaságunk a rögzített felvételt az eljárásra jogosult szerv, hatóság, illetve büntetőeljárásban a bíróság, az ügyészség, a nyomozóhatóság megkeresésére vagy adatkérésére továbbítja, de felhasználás hiányában minden felvételt a rögzítéstől számított 30 nap elteltével töröl – tette hozzá a Magyar Közút Nonprofit Zrt. kommunikációs osztályának vezetője.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában