2022.03.22. 10:25
Dömötör Csaba: a választások tétje az országépítés folytatása
Dömötör Csaba, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára tartott fórumot a tiszakécskei művelődési házban hétfő este. Az államtitkár a gyűlést megelőzően Tóth János polgármesterrel, dr. Szeberényi Gyula Tamással, a térség országgyűlési képviselőjelöltjével és Kovács Ernővel, a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal kormánymegbízottjával közösen megtekintette az utóbbi évek jelentős kécskei fejlesztéseit.
Fotó: Bús Csaba
Dr. Szeberényi Gyula Tamás köszöntötte Dömötör Csabát, aki a fórumon Tiszakécske fejlődéséről és a választások tétjéről szólt. Mint fogalmazott, az április 3-i voksolás tétje, hogy lesz-e olyan kormánya Magyarországnak, mely képes fenntartani hazánk és a magyar családok biztonságát – a fizikai biztonságot, az anyagi biztonságot és gyermekeink biztonságát.
– Az elmúlt 12 évben számos nehézséggel álltunk szemben: gazdasági válsággal, majd migrációs válsággal, ezt követően egy világjárvánnyal, most pedig egy háborús helyzettel szembesülünk.
Az alapvető választóvonal, hogy egy politikai közösség a magyar érdekekből vezeti-e le a cselekvését. Ez a kormány minden esetben a magyar érdekekből vezette le a politikáját és a cselekedeteit – mondta az államtitkár, hozzátéve, hogy politikai ellenfeleikről ez nem mondható el. Ők pártpolitikai célokat követtek vagy más elvárásaihoz igazították politikájukat.
Dömötör Csaba hangsúlyozta: a biztonságot azért is tartják kiemelten fontosnak, mert az a további országépítő munka és gyarapodás alapvető feltétele. Nincsen gyarapodás biztonság nélkül.
– Bármilyen nehézséggel álltunk is szemben, az elmúlt 12 év az országépítésről szólt Magyarországon – jelentette ki Dömötör Csaba, és ennek alátámasztására elmondta, hogy a megyében 2010-ben 10 százalékos volt a munkanélküliség, ami most 4,6 százalék, de a járvány előtt ez még alacsonyabb volt. A beruházások nagyságrendje közel duplájára nőtt a kormányzás kezdete óta, így közel 300 milliárd forintot tesz ki.

– Az országépítő munka a helyi fejlesztéseken keresztül is tetten érhető. Tiszakécskén többek között elkészült a Holt-Tisza rehabilitációja, a gyönyörű Nádirigó Tanösvény. Tavaly ősszel újraindulhatott a tiszakécskei kisvasút, óvodai felújításokra is sor került és belterületi kerékpárutak készültek el. Felújították a művelődési ház tereit, új vízitúra megállóhelyet adtak át a Tisza partján és új kilátó is épült. A bölcsődei épület megújul és új szárnnyal is bővül. A hamarosan elkészülő új tanuszoda is a fejlesztések sorát gyarapítja – sorolta az államtitkár Tiszakécske legjelentősebb, általa is meglátogatott kész beruházásait. A választókerületet érintően említette, hogy hamarosan kezdődik az 52-es út négysávosítása és elindul a Kecskemétet Nagykőrössel összekötő 441-es út felújítása is.
– Mindezek bizonyítják, hogy a tőlünk független nehézségek idején is országépítő időszakot élünk és szeretnénk, ha ezt a munkát folytathatnánk
– mondta Dömötör Csaba, kihangsúlyozva, hogy Szeberényi Gyula Tamás képviselőjelölt támogatásával az építkezés korszaka folytatódhat. Mint fogalmazott, a kormány minden támogatást megad a további fejlesztésekhez.
A fórumon előkerült még, hogy hazánknak fontos kimaradni a szomszédunkban zajló konfliktusból és nem szabad a háborúpárti hangokra hallgatni.
Az államtitkár beszédét követően Szeberényi Gyula Tamás és Kovács Ernő is a választások sorsdöntő jellegét hangsúlyozta, amin a további fejlődés és a béke megmaradása múlik.
Megtekintették Tiszakécske fejlesztéseit
Fotók: Bús Csaba