Galéria

2022.02.02. 06:40

Tiltakoztak a Kecskeméti Nemzeti körüli nagy fák tervezett kivágása miatt

Nemrég kiderült, a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház felújítása során kivágnák a teátrum melletti idős, nagy lombú fákat, és helyükre barokk stílusú parkot építenének, hogy a fák ne takarják el a műemlék épületet. Ez ellen tiltakoztak kedden egy figyelemfelkeltő akcióval.

Hraskó István

A Fonográf zenekar Ne vágj ki minden fát dalszövegével vették körbe a fák törzseit

Forrás: Bús Csaba

Fotó: Bús Csaba

„Az érintett parkrészen jelenleg idős, hatalmas lombtömegű fák állnak, melyek kivágásra kerülnének. A megszűnő közparkrész nemcsak ökológiailag értékes, hanem elhelyezkedése miatt is, mivel a belvárosban nagyon kevés a közparknak, közkertnek nevezhető összefüggő zöldfelület. A kivágott fákat méretük arányában pótolni kell. A szükséges mennyiségű fák pótlására területen belül nincs lehetőség” – ez olvasható a településrendezési terv módosítását ismertető adatlapon, a Katona József Nemzeti Színház és a Ruszt József Stúdiószínház felújítása és fejlesztése kapcsán. 

Mindezt először a Kecskeméti Városszépítő Egyesület szúrta ki, illetve tette közzé január elején Facebook-oldalán, és már akkor sokan felháborodottan kommentálták a terveket. 

Mint ismert, a színház épülete a mai korszerű működéshez már nem elég nagy, viszont a bővítés nem egyszerű kérdés, hiszen az örökségvédelmi hatóság előírásai szerint a műemlék épületen csak a legszükségesebb beavatkozások megengedettek. Így az új pluszhelyiségeket egy újonnan kialakítandó alagsorban, pinceszinten helyeznék el, és egy teremgarázst is kialakítanának. A Nemzeti és a Ruszt épületét pedig a magasban kötnék össze, a hídban kapna helyet például a színészklub. 

Utánanéztünk, az említett adatlapon az szerepel, a beruházás a jelenlegi közpark területének nagy részét érinti, a színház két oldala mellett (így a Zrínyi iskola előtt) a parkból eltűnnének a fák, legalábbis nagy részük. A dokumentum szerint a jelenlegi területnek csak a 15 százaléka lesz zöldfelület, ennek is a fele tetőkertként funkcionálna, 20–40 centiméter vastag talajjal, amelybe csak alacsony ökológiai értékű növényzet ültethető. 

– A parkot barokk stílusban tervezik újjáépíteni, figyelemmel arra, hogy a szép műemlék épületet fák ne takarják, így az eredeti pompájában érvényesülhessen. Itt kávézó, sétányok és vízesés kapnak helyet – ez szerepel a tervek között, melyeket a kaposvári Arker Stúdió készített el (úgy tudjuk, jelenleg az engedélyes terveknél jár a projekt). 

– A közpark megszűnése zöldfelületi, városökológiai szempontból nagyon kedvezőtlen. Még a beruházás megkezdése előtt célszerű megvalósítani a fapótlást, előre kijelölt területen, összefüggő zöldfelület létesítésével – hangsúlyozzák a dokumentumban. 

A Kecskeméti Városszépítő Egyesület még határidőben megtette észrevételeit a véleményezési szakaszban a dokumentációhoz.

– Sajnálatos, hogy a tervezés során az épület körüli fákkal egyáltalán nem törődtek. Körültekintő tervezéssel egy részük minden bizonnyal megtartható lett volna. A tervezés során meg kellett volna vizsgálni annak lehetőségét, hogy az adminisztratív funkciók ne legyenek bezsúfolva a színház körül kialakított alagsorba, hanem a Katona József tér valamelyik szomszédos, az igények szerint átalakítható épületében kapjanak helyet. A kisebb alagsort könnyebben lehetett volna hozzáilleszteni a színház meglévő környezetéhez és kevesebb fa kivágásával járt volna – vélekedik az egyesület. Azzal sem értenek egyet, hogy a színház környékéről ki kellene vágni a fákat, hogy a műemlék épület jobban érvényesülhessen. 

Figyelemfelhívó akciót tartottak

A „tervezett átgondolatlan fakivágások ellen” tiltakozó összejövetelt szervezett tegnap délután a Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP). Két országgyűlési képviselőjelöltjük, Karikó Ágnes és Kordik Szabolcs mellett körülbelül húszan vettek részt a színház melletti parkban tartott megmozduláson. Különféle táblákat helyeztek ki korábban az MKKP-sok a fákra, de ezeket ismeretlenek leszedték és a közeli kukába dobták. Most ezeket újra kirakták, emellett a Fonográf zenekar Ne vágj ki minden fát kinyomtatott dalszövegével vették körbe a fák törzseit. A Kétfarkú Kutya Párt két jelöltje azt hangsúlyozta: ilyen közérdekű témában mindenképpen ki kellene kérni a lakosság véleményét. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában