Galériával

2022.02.20. 14:04

Közel száz táncos lépett fel a szentkirályi mulatságon

Huszonkilencedik alkalommal rendezték meg szombaton Szentkirályon a Táncosok bálját. Ezúttal nem Takácsné Kiss Márta a táncosok vezetője volt a szervező, hanem maguk a táncosok.

Szentirmay Tamás

Fotó: Szentirmay Tamás

1993 óta rendezik meg a farsangi bált a településen, amely sajnos az előző évben a koronavírus miatt elmaradt, de szerencsére idén megszervezhették a mulatságot. A mostani bál különlegessége az volt, hogy a rendezést a fiatal táncosok vállalták, Szabó Ágnes és Oláh Dávid voltak akik az egészet összefogták és irányították.

Mindig a farsang végére tették a batyus vigasságot és így volt ez most is. A fiatalok tartalmas és színes programokkal készültek az estére. A hagyományokhoz híven a Szentkirályi Tánccsoport apraja és nagyja is részt vett a műsorban, közel százan léptek fel szombaton. Több éve már, hogy valamilyen téma köré fűzik a műsorukat, ezúttal a Táncolj még! címet adták neki. 

A rendezvényt az ifjúsági táncosok nyitották meg a palotás tánccal. Őket követték az első osztályosok, akik mini-operettre mozogtak. Az óvodások tükörképet tartottak maguk elé, a felső tagozatosok pedig a Nagy pénzrablást adták elő. Az első és a második osztályos gyerekek pedig a Zene nélkül mit érek én című dalra ropták. A harmadik és negyedik osztályosok produkciójának a címe pedig Tik-tok volt. A műsort az ifjúsági táncosok zárták, akik arra hívták a közönséget, hogy Táncolj, gyere táncolj még. 

Az est szárvendége a Desperado együttes volt, a bál további jó hangulatáról pedig a Colosseum parti zenekar gondoskodott.    

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában