Galériával

2022.02.04. 13:38

Farsangi bulin mulattak a kiskőrösi gyerekek

Jelmezes farsangi ünnepséget rendeztek csütörtökön Kiskőrösön, a KEVI Petőfi Sándor Általános Iskolájában.

baon.hu

Fotó: Subáné Kiss Krisztina

Fotós: Subáné Kiss Krisztina

Miután február másodikán az ország állatkertjeinek medvéi nem adtak egyértelmű választ arra, hogy meddig tart az idei tél, a KEVI Petőfi Sándor Általános Iskolájának alsósai semmit sem bíztak a véletlenre. Kiskőrösön a gyerekek télűző felvonulásától volt hangos a főtér február 3-án, csütörtökön délelőtt, amikor témanap keretében tartották meg, a járványhelyzetre való tekintettel kizárólag osztályszinten a farsangot. 

A rendezvényen részt vevő Subáné Kiss Krisztina elmondta, hogy az intézményben tanuló gyerekek már napok óta közösen és egyénileg is készültek a maskarás napra. 

Beszélgettek az eseményhez kapcsolódó hagyományokról, a kisebbek színeztek, vágtak és ragasztottak, a nagyobbak álarcokat, fejdíszeket, zajkeltő eszközöket készítettek, és persze mindenki kitalálta, hogy kinek vagy minek a bőrébe bújik ezen a délelőttön, hiszen a gyerekek nagyon szeretnek jelmezbe bújni. Ilyenkor néhány órára kedvenc hőseik, meseszereplőik, sportolóik vagy akár állataik lehetnek. Ezen a napon bárkiből lehet szuperhős, hercegnő, de akár a virtuális világ egyik szereplője is. Lehet jó vagy rossz, kedves vagy gonosz, szép de akár csúnya is.

A témanapon kevesebb volt a tanulás,  és a tananyag valamilyen módon kapcsolódott a farsanghoz. A megszokott tízórai és ebéd mellett a szülők jóvoltából finomságoktól roskadoztak az asztalok minden tanteremben. Több osztályban pedig tombola is várta a diákokat. Nem volt csütörtök délelőtt olyan nebuló a KEVI általános iskolájának alsó tagozatán, aki ne öltött volna jelmezt, de jó volt tapasztalni, hogy számos tanár is beöltözött. A kiskőrösi pedagógusok fontosnak tartják ugyanis, hogy példát mutassanak, és hogy ne csak a hétköznapokban, a tanórákon, de a mulatságban és a játékban is társai legyenek a diákoknak.  

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában