2022.02.10. 18:31
Elindult a hétvégi állatorvosi ügyelet Baján
Februártól hétvégente, valamint a munkaszüneti napokon 9–17 óra között vehető igénybe az állatorvosi ügyelet Baján. Az első ügyelet az elmúlt hétvégén már sikeresen le is zajlott.

Illusztráció. Fotó: Shutterstock
A házi kedvenceket tartók körében gyakori probléma, hogy a kisállatoknál sokszor hétvégén jelentkeznek olyan tünetek, amelyekkel állatorvoshoz kell fordulni. A legközelebbi ügyelet azonban eddig mintegy 100 kilométer távolságra, Dunaföldváron volt. A bajai önkormányzat a helyzet megoldása érdekében tárgyalt a helyi állatorvosokkal, akik közül heten vállalták a hétvégi ügyeleti beosztást.
A képviselő-testület január végi ülésén egyhangúlag fogadta el a benyújtott tervezetet, így a szolgáltatás februártól elindulhatott. Az előterjesztők felvették a kapcsolatot két járás összesen 28 településének önkormányzatával, és felajánlották a lehetőséget. Ennek következtében Baja mellett Bácsbokod, Érsekhalma, Rém, Szeremle, Madaras már kifejezte együttműködési szándékát. A programban részt vevő települések lakóinak csak a vizsgálat vagy ellátás díját kell kifizetniük, de bármely más település lakói is igénybe vehetik az ügyeleti szolgáltatást. Esetükben az ügyeleti díjat is meg kell téríteni.
A hétvégi ügyelet mellett azok a bajai állatorvosok, akik eddig is dolgoztak bizonyos hétvégi napokon, fenntarthatják a megszokott munkarendjüket.