Hírös Kortárs Egyesület

2022.02.01. 19:50

Diákok segítenek bajba jutott kortársaiknak a kecskeméti iskolákban

Évről-évre gyűlnek a pozitív tapasztalatok, melyek bizonyítják a Hírös Kortárs Egyesület önkénteseinek helye van a nehéz élethelyzetekkel teli mindennapjainkban, egyre nagyobb szükség van rájuk az iskolákban. A bajba jutott diákok ugyanis sokkal előbb nyílnak meg saját korosztályuknak, mint a szülőknek vagy tanároknak. Jobban elfogadják a tanácsot tőlük. Erre a rendkívül összetett, de annál fontosabb feladatra hónapokon át képzik a kortárs önkénteseket, hogy minden helyzetben tudjanak majd irányt mutatni, megoldást nyújtani.

Sebestyén Hajnalka

Az egyesület jelenleg négy iskolában van jelen önkéntesekkel

Forrás: Beküldött fotó

A Hírös Kortárs Egyesület története 2016-ig nyúlik vissza, amikor is „elődje” a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács által kezdeményezett kísérleti pilotprogramként elindult. A Kortársak bűnmegelőzési programnak az volt a célja, hogy képzett tizenévesek közvetítsék azokat a bűnmegelőzési, áldozatvédelmi üzeneteket, melyek minden fiatal számára elengedhetetlenek ahhoz, hogy biztonságban és a megfelelő, pontos információk birtokában éljenek. Az országos program végén, összegezve a pozitív tapasztalatokat a Kecskeméti Rendőrkapitányság két munkatársa, Tót Szilvia és Kesjár Attila úgy döntött, egyesületi keretek között folytatják a megkezdett, sikeres munkát, az önkéntesek képzését. 

A két lelkes és elkötelezett bűnmegelőzési szakember 2019 óta szabadidejében foglalkozik a fiatalokat megmozgató, és nagy mértékben segítő egyesület működtetésével. 

A bűnmegelőzési témakörön túl újabb életterületeket is bevontak a munkájukba, melyekhez számos szakember nyújt nekik segítséget. 

 

Az önkéntesek képzését és munkáját a járványhelyzet sok mindenben nehezítette, de Tót Szilvia és Kesjár Attila továbbra is odaadással irányítja az egyesületet. Jelenleg egy csapattal dolgoznak négy iskolát érintően, de 2022-ben két újabb, 16 fős csapatot szeretnének kiképezni, felkészíteni az önkéntes segítő munkára. 

 

– Ami nagyon fontos, hogy csak olyanok jelentkezését fogadjuk el, akik azért jönnek, hogy másoknak segíthessenek. Ez azonban csak úgy lehetséges, ha az ő lelki állapotuk rendben van. 

Önkéntesnek 9. évfolyamos középiskolások jelentkezhetnek. 

Ez az életkorhatár elengedhetetlen, mivel a képzés több hónap, utána jöhet csak a tényleges önkéntesség. Így marad nekik 2-3 évük, hogy az iskolájukban, az érettségi vizsgákig kiépítsék a bizalmat a diákok körében, nyomon követhessék a hozzájuk forduló fiatalok életét, a problémáik megoldását. Emellett előadásokat is tartanak különböző diákokat érintő témakörökben – jegyezte meg Tót Szilvia. 

Az egyesület jelenleg négy iskolában van jelen önkéntesekkel: a Katona József Gimnáziumban, a Kada, a Szentgyörgyi és a Kandó középiskolában. 

– Önkénteseink nagyon jól végzik a munkájukat, sok a pozitív visszajelzés. Az iskolák is partnerek mindenben. Ami plusz öröm számunkra, hogy az elsők között képzett egyik önkéntesünk, főiskolásként visszatért hozzánk, immár a képzést végző felnőttek csapatába – tette hozzá Kesjár Attila

Az iskolák körét szeretné bővíteni az egyesület, mivel igény mutatkozna rá. Ez az idei év egyik nagy célkitűzése.

– Két új csapat képzését tervezzük, az első februárban indulna. Első körben a már meglévő iskolákban erősítenénk a jelenlétet, a második körben céloznánk meg újabb intézményeket. A képzések ebben a tanévben, következő hónapokban lezajlanának, és szeptembertől már élesben is segíthetnének az új önkéntes fiataljaink. A későbbiekben pedig a szupervízió részükre is folyamatos lesz, bármikor segítünk nekik a szakember kollegákkal, bármilyen problémába is ütköznek – részletezte a terveket Attila. 

A képzések több lépcsőben, elméletből és gyakorlatból állnak, az önismerettől a drámajátékokon át a bűnmegelőzési és drogprevenciós előadásokig. Mindeközben megtanítják a fiataloknak, hogyan ismerjék fel kortársaik problémáit, milyen módon forduljanak feléjük, hogyan segítsenek nekik.

– Vannak egy napos és több napos képzések, élménypedagógia napok, melyek során önkénteseinkkel egy olyan közösséget építünk fel, ahol érezhetik egymás támogatását és bizalmát, és természetesen mindezt részünkről, mentorok részéről is. A „Közösséghez Tartozás” szlogent is kitűzhetnénk! A fiatalok mindig nagyszerű csapattá válnak, egymásnak is segítenek a későbbi munkájuk során, még akkor is, ha nem egy iskolába járnak – vette vissza a szót Szilvia.

Az önkéntes munkát nagyon szeretik a képzett diákok. A képzés, majd később az önkéntesség során szinte észrevétlenül pozitív irányban formálódik a személyiségük. 

– Magabiztosabbá válnak, nő az önbizalmuk, és a sikerélmények erősítik őket. Motiváltak, élvezik a feladatot, mondhatni küldetésnek fogják fel, sőt elképzelhetőnek tartják, hogy felnőttként is mások segítésével foglalkozzanak. A szülők is örömmel veszik az önkéntes munkát, sok esetben számoltak már be róla, hogy a családi életükre szintén jótékony hatással volt – mondta Szilvia. 

A Hírös Kortársak Egyesület az önkéntesek képzése mellett pályázati támogatások jóvoltából több általános iskolában tartottak már családi napot, ahol a cél a felzárkóztatás, mind a gyerekeket, mind a szülőket érintve. A preventív programok lebonyolításában a képzett önkéntes középiskolások is aktívan kivették részüket. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában