Előadás

2022.02.16. 17:25

Becsületes és tiszta sportolásra biztatta a félegyházi fiatalokat hazánk legerősebb embere

„Emberi értéked nagyságát hirdeti a földön, ha sportban tisztán becsületesen, mások adottságai és akarata fölé tudsz emelkedni. Ellenkező esetben az értéktelen emberek számát gyarapítod a világban” – fogalmazott több száz diák előtt tartott előadásában hazánk legerősebb embere, Fekete László a Constantinum Intézmény sportcsarnokában szerdán. Magyarország örökös Toldi Miklósa élete legfőbb állomásait idézte fel több mint egyórás rendhagyó testnevelési óra keretében. Elmondta, nem véletlenül jött a Constantinumba, jó barátja, Kutalik Tamás – aki a rendvédelmi tagozatra járó diákokat önvédelemre tanítja – meghívására érkezett.

Vajda Piroska

A tiszta sportra bíztatta a diákokat Fekete László. Fotó: Vajda Piroska

Fekete László kendőzetlen őszinteséggel mesélt a diákoknak sportpályafutása sikereiről és kudarcairól egyaránt. Elmondta, a sors jelölte ki számára ezt az utat. Nem gondolkodott, csak csinálta, sorra jöttek a versenyek és a sikerek. Már a harmadik világbajnokságon nyerni tudott. Összesen kilenc világbajnoki címet szerzett és tizenhét éve nem tudják megdönteni a golyóemelésben szerzett rekordját. Negyvenöt évesen 232,5 kilogrammos kőgolyó felemelésével világrekordot döntött. A Kövek Királyának is hívják emiatt. A diákoknak arról is beszélt, hogy 740 kilogrammos volt a legnagyobb súly, amit életében felemelt. Ugyanakkor azt is elmondta, hogy a világversenyeken sok csalódás is érte versenytársai doppingolása miatt. Fekete László hangsúlyozta, soha semmilyen körülmények között nem doppingolt, minden versenye után maga kérte saját doppingvizsgálatát, ami természetesen mindig negatív volt. A diákokat is arra biztatta, hogy mindig becsületesen és tisztán sportoljanak. 

Fotó: Vajda Piroska

Elmondta azt is, hogy egész életében a családja és sport éltette. Bár már nem szokott versenyezni, de még rendszeresen eljár edzésekre. Hatvannégy éves kora ellenére a napokban is 300 kilogrammot húzott fel. Büszkén mesélt arról is, hogy öt gyermeke van, két lány és három fiú. A fiúk közül Miklós folytatja az édesapa pályafutását, jelenleg ő a legerősebb a családban.  

Fekete László számtalan díj büszke tulajdonosa, de mégis a MOB érdeméremre a legbüszkébb. Mert mint mondta, sportága nem olimpiai versenyszám, de sportpályafutása alatt mindig is az olimpiai eszméket tartotta szem előtt.

Fotó: Vajda Piroska

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában