Programsorozat

2022.02.01. 13:51

Az ebéd mellé lelki útravalót is kaptak a kecskeméti Wojtyla Barátság Központban

Új egyházi programsorozat indult kedden a népkonyhaként is működő Wojtyla Barátság Központban. A kecskeméti civil szervezet egyik kedves, elkötelezett önkéntese hetente egy alkalommal rózsafüzér imádságot tart a rászorultaknak. Kedden mindezt zene is kísérte.

Sebestyén Hajnalka

Berta Beáta vállalta, hogy minden kedden, ebéd előtt rózsafüzért imádságot tart a szegényeknek. Fotó: Sebestyén Hajnalka

Berta Beáta a közelmúltban költözött Kecskemétre. Aktivistaként vállalta, hogy minden kedden, ebéd előtt rózsafüzért imádságot tart a szegényeknek. Első alkalommal mesélt magáról, arról a nehéz életútról, mely Istenhez vezette. Komoly gondokkal küzdött, padlóra került. Két évvel ezelőtt egy soproni fiatal pap tanította meg számára a rózsafüzér imádságot, mely segített neki felállni a mélypontról. A harmincas éveiben járó aktivista hozzátette: mindenkit érnek rossz hatások nap mint nap, a szegénység, a kétségbeesés mindezt felerősíti, és egyre távolabb viszi Istentől. Ezért is fontos az Istenbe vetett hit, mely sokaknak segített már. Ő maga is jó példa erre. Emellett Szűz Anya fontos szerepét is kiemelte. 

Beáta nem érkezett egyedül. Barátja, Csiszér László országos hírű keresztény énekes vállalta, hogy havonta egyszer énekkel, gitárjátékkal és tanúságtételével, rövid evangelizációjával kíséri az eseményt. A jelenleg Kecelen élő, négycsaládos énekes hatalmas örömmel, jókedvvel vezette fel a műsorát. A zenélésben társa, Váradi Tibor kísérte. 

Csiszér László Erdélyben született. Húsz éve a keresztény könnyűzene képviselője. Nemcsak hazánkban, hanem a határainkon túl is gyakran ad koncertet. Emellett a Szent András Evangelizációs iskolában tanít. 

Örömmel érkezett a Wojtylába, melyről a Kecelen élő Pintér Józsefné Ilona már sokat mesélt neki, akinek családja a kezdetektől kiemelt támogatója a népkonyhának.

Csiszér László országos hírű keresztény énekes zenélt Kecskeméten. Fotó: Sebestyén Hajnalka

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában