Történelem

2022.02.19. 06:55

Az Aranybulla állt a kecskeméti verseny fókuszában

Negyedik alkalommal rendezte meg a Technikumok (szakgimnáziumok) Bács-Kiskun megyei Történelemversenyét a Kecskeméti SZC Kandó Kálmán Technikuma. A részletekről Dobák Dénes főszervező, történelemtanár adott tájékoztatást. Az első forduló még decemberben lezajlott.

Sebestyén Hajnalka

A történelemverseny döntője is online formában valósult meg

Fotó: Sebestyén Hajnalka

A megye öt városából 14 iskola 43 háromfős csapata mérette meg magát teszt- és esszéfeladatok online kitöltésével. A mezőny színvonalát jól jelzi, hogy az eredetileg 10 csapatosra tervezett döntőbe 13 csapat kapott meghívást. A napokban a döntő szintén online formában valósult meg. 

A versenyző csapatok saját iskolájukban töltötték ki a feladatlapokat, majd a világhálón keresztül mutatták be prezentációjukat. Ennek idei témáját a 800 éves Aranybulla adta. 

A feladatlapokat és a prezentációkat szakértő zsűri értékelte, melynek tagja volt Szolnoky Tamás szaktanácsadó, a Kiskunfélegyházi Móra Ferenc Gimnázium történelemtanára, Suba Adrienne, a Kecskeméti SZC tanügyigazgatási referense és Balla Erzsébet, a Kecskeméti SZC Gróf Károlyi Sándor Technikum történelemtanára. A verseny megrendezését idén is a Kecskeméti Szakképzési Centrum támogatta.

A Kandó Kálmán Iskolai Alapítvány a különdíj felajánlásával biztosította a színvonalas rendezvény megtartását. A versenyt a Kecskeméti SZC Gáspár Technikumából Hódos István, Szabó Kimle és Szakács Márton csapata nyerte meg, felkészítésükben Szigetiné Nagy Judit és Molnárné Balla Henriett vett részt. Második helyen végzett a Bajai SZC Türr István Technikumból Eke Diána, Ódor Lilla és Patai Réka Csilla csapata. A lányokat Tóth Gabriella készítette fel. A harmadik helyezést és a különdíjat a kecskeméti Kodály Iskolából Kuklis Richárd, Márton Zsófia és Zakar Béla Bence csapata érdemelte ki. A diákokat dr. Debreczeni Józsefné készítette fel. A Kandó középiskolát két csapat képviselte, a 4. és a 10. helyen végeztek a döntőben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában