Béremelés

2022.01.03. 11:20

Többet vihetnek haza a kalocsai köztisztviselők

A vártnál nagyobb korrekció történt, de az infláció mértékét még így sem éri el, ezért az év közbeni bérfejlesztés lehetőségét meghagyva döntöttek a köztisztviselők illetményének az emeléséről.

Gábor János

Az önkormányzat a bérek versenyképességének megőrzése érdekében növeli a városházán dolgozók illetményalapját. Fotó: Gábor János

Az önkormányzat a munkaerő-megtartás javítása és a bérek versenyképességének megőrzése érdekében növeli a városházán dolgozók illetményalapját. A 2022-es büdzsé számára – a garantált bérminimum okozta többlethatással együtt – összességében 15,4 millió forint pluszkiadást jelent a 36 dolgozó fizetésének emelkedése. Dr. Kiss Csaba jegyző az óév utolsó képviselő-testületi ülésén elmondta, hogy először öt százalékra gondoltak, de végül indokoltnak és finanszírozhatónak érezték a hétszázalékos emelést. Király Róbert városatya felvetette, hogy mivel az infláció 7,7 százalék fölé kúszott, érdemes lenne a javasoltnál is magasabb, tízszázalékos emelésben gondolkodni. Szerinte ez nem túlzottan jelentős, körülbelül 5,5 millió forintos többletet jelentene a költségvetésnek. 

A jegyző válaszában úgy vélekedett, hogy komolyan fontolóra vették a magasabb emelést, de csúnya szóval élve, most ennyi fér bele. Ezzel egyetértésben szólalt fel dr. Bagó Zoltán, arra kérve a módosítást vitára bocsátó képviselőt, hogy később újra tegye asztalra a témát, mert a testület szerinte bármekkora emelést meg fog szavazni, viszont a maga részéről egyetért azzal, hogy többletet a jelen ismeretek szerint nem lehet megfinanszírozni. Ugyanezt erősítette meg a pénzügyi és vagyonellenőrzési bizottságban ülő Schmidt Rajmund városatya, megjegyezve, hogy 

a döntéstől függetlenül nyitva kell hagyni a kétlépcsős emelés lehetőségét, de ezzel érdemes megvárni 2022 első néhány hónapját, amikor már jobban látszanak a jövő évi bevételek. 

A választ Király Róbert elfogadta, de hozzátette: mivel ugyanúgy a költségvetésből kell majd kigazdálkodni az alpolgármester és a polgármester körülbelül 40 százalékos béremelését, később illene forrást találni a köztisztviselők illetményének növelésére is. 

Mint ismert: lakosságszám szerint más-más mértékben emelkedik januártól a településvezetők fizetése. Kalocsa esetében közel 40 százalékot írt elő az Országgyűlés, így az alpolgármester bruttó bére 558 ezer forintról 775 ezerre, míg a polgármesteré 698 ezerről 975 ezerre nő, és az eddigi állás szerint valóban saját büdzséből kell előteremteni a különbözetet. 

Szabó Balázs képviselő szerint ekkora mértékű emelés mellett kellemetlen lenne, ha elmaradna a városháza dolgozóinak bérfejlesztése, így arról érdeklődött, hogy Filvig Géza polgármesternek és Simon Zoltán alpolgármesternek módjában áll-e lemondani a pluszpénzről. A jegyző válaszában jelezte: 

jogi értelemben csak társadalmi megbízatású vezetők mondhatnak le juttatásokról, de a főállásúak – mint a kalocsaiak – nem. 

A köztisztviselői illetményalapról szólva ugyanakkor leszögezte: ahhoz év közben is hozzá lehet nyúlni, tehát a mostani hétszázalékos emelés nem feltétlenül jelenti azt, hogy 2022-ben végig így kell hagyni. Akadnak egyébként további megoldások, fűzte hozzá, például különböző kiegészítéseket szintén lehet majd adni a köztisztviselőknek, ha úgy adódik. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában