Oltás

2022.01.18. 06:55

Tizenötezer vakcinát adott be a halasi főorvos

A napokban adta be a tizenötezredik védőoltást dr. Kósa Éva a kiskunhalasi kórház oltópontjának vezetője – számolt be közösségi oldalán az intézmény főigazgatója. Szepesvári Szabolcs szerint ez akkora szám, mintha fél Kiskunhalast a doktornő oltotta volna be.

Pozsgai Ákos

Dr. Kósa Éva főorvos, a kiskunhalasi kórház oltópontjának vezetője

Egy különleges vakcinatortával köszönték meg a Kiskunhalasi Semmelweis Kórház a Szegedi Tudományegyetem Oktató Kórház halasi Oltópontját vezető dr. Kósa Éva főorvos és az oltópont valamennyi dolgozójának munkáját. A doktornő a koronavírus elleni vakcinázás során eddigi tizenötezer embernek adta be a szükséges védőoltást. Ez körülbelül annyi embert jelent, mintha a város lakosságának a felét ő oltotta volna be – emlékeztetett dr. Szepesvári Szabolcs, a halasi kórház főigazgatója, aki személyesen adta át a különleges tortát, és mondott köszönetet a kollégáinak.

– Az SBO-n edződött orvosoknak és ápolóknak a legritkábban örülnek azok, akik oda bekerülnek, az oltópontokon azonban más a helyzet, ott a legtöbben örülnek nekünk – mondta portálunknak dr. Kósa Éva.

A főorvos elmondta azt is, hogy egy 101 éves néni volt a legidősebb páciense, akinek beadta a Covid elleni vakcinát, ő a kiskőrösi Filadelfia Idősek Otthonának lakója. Egy másik 100 éves néni a Halas Kistérségi Társulás Szociális Szolgáltató Központ Harkakötönyi Idősek Otthonában kapta meg az oltást, aki elmondta neki, hogy mennyire örül a védőoltásnak. A doktornő elmondása szerint az oltóponton jelentkezők többsége azért veszi fel a védőoltást, mert nem szeretne kórházba kerülni, ha esetleg megfertőződik a kórral. Kisebb hányaduk nem feltétlen örül az oltásnak, de beadatják maguknak, mert a munkájuk miatt szükség van rá – mutatott rá a szakember.

Dr. Kósa Éva és kollégái különleges tortát kaptak ajándékba a halasi kórház vezetésétől

Forrás: Beküldött fotó

Szepesvári Szabolcs, a közösségi oldalán tett korábbi bejegyzésében felhívta a figyelmet, hogy a jelenleg is védelmet biztosító átoltottság – azaz 4 hónapon belüli második, harmadik oltás – mellett az egyéni védekezés is nagyon fontos. Továbbra is arra biztat mindenkit, hogy az előírt helyeken használja az arcmaszkot, és aki teheti, kerülje a tömegeket.

Aki influenzaszerű tüneteket észlel magán – úgy érzi, hogy megfázott, folyik az orra, fáj a torka, a feje, levertnek érzi magát, lázas lett – végezzen Covid-tesztet a háziorvosa segítségével, vagy a Légúti SBO-n, hogy tisztában legyen azzal, ha beteg, és ne fertőzzön másokat. Maradjon otthon az illető, a vírus korai észlelése csökkenti a tovább terjedését. Ha pedig romlik az állapota, időben telefonon jelentkezzen az orvosánál a mielőbbi vizsgálatok érdekében, az időben kezdett kezelés életet menthet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában