Vadászat

2022.01.17. 19:55

Öt évtizede köti össze a közös szenvedély a három szalki jó barátot

Boczka Jánost, Kovács Zoltánt, Balatoni Jánost nemcsak a barátság, hanem a közös szenvedély is összeköti. A három férfi több mint ötven éve űzi a vadat a Szalkszentmártoni Petőfi Vadásztársaság égisze alatt. A helyi közösségben és a szakmai berkekben kivívott tekintélyüket nem elsősorban a trófeák számának köszönhetik, hanem odaadó és áldozatos munkájuknak, mellyel hozzájárultak a közösség építéséhez, összekovácsolásához.

Gulyás Sándor

Kovács Zoltánt, Boczka Jánost és Balatoni Jánost a barátságon túl a vadászat is összeköti

Forrás: Gulyás Sándor

Kovács Zoltánt, Boczka Jánost és Balatoni Jánost a barátságon túl a vadászat is összeköti

Forras: Gulyás Sándor

Kovács Zoltán a katonai szolgálat letöltését követően az egyik szomszédja unszolására, aki tagja volt a Szalkszentmártoni Petőfi Vadásztársaságnak, kezdett járni a vadászatokra, mint hajtó.  – Nemcsak a lövészet, a zsákmányszerzés motivált, hanem a vadászat szépsége, a természet megismerése. Egy évre rá engem is bevettek a vadászok közé, azóta vagyok a társaság tagja, később bekerültem a vezetőségbe, majd huszonkét éve megválasztottak elnöknek – emlékezett vissza Kovács Zoltán. 

Balatoni János felmenői között egyetlen vadász sem akadt, de szomszédjai erdészek voltak. A fiatalember az ő biztatásukra lépett be a társaság soraiba.  – Öt évig kellett hajtónak lennem, hogy felvételt nyerjek a vadászok közé. Jelenleg én vagyok a társaság korelnöke, hiszen szeptemberben múlott ötvenharmadik éve annak, hogy tag lettem – fogalmazott Balatoni János. 

Boczka Jánost barátai beszélték rá, hogy magára öltse a vadászruhát, kezébe vegye a puskát. – A többiekhez hasonlóan magam is végigjártam a „ranglétrát”, és lettem hajtóból vadász. Hosszú évekig csak apróvadat lehetett elejteni, főleg, hogy őz és vaddisznó nem igazán akadt erre felé. Soha nem törekedtem arra, hogy minél több trófeám legyen, a vadászat nekem leginkább a szabadságot, a természet szépségeire való rácsodálkozást jelentette és jelenti ma is – hangsúlyozta Boczka János. 

Az elmúlt öt évtizedben számtalan élmény, emlékezetes történés részese volt a három vadász, melyek közül leginkább a humoros pillanatokra emlékeznek vissza legszívesebben. 

– A táras vadászatok „krémjének” mindig a rókák elejtése számított. Az egyik alkalommal a vadászház környékén kutattunk zsákmány után. Hozzám képest a tagság zöme jóval idősebb volt. Egyikük különösen szeretett a vörös bundájúra vadászni, és ha valaki más lőtte meg, a sárga irigység lett úrrá rajta. A szerencse úgy hozta, hogy néhány perc alatt három rókát sikerült leterítenem. A fegyverropogást hallva idős vadásztársam megjegyezte: Janikám, mi nem szoktuk ám a fácánt álló helyzetben lőni. Mikor meglátta a három rókát, három hétig nem szólt hozzám – mesélte nevetve Balatoni János. 

Kovács Zoltán szerint a vadásznál és a kan kutyánál irigyebb teremtménye nincs a földnek. Az állítását egy vaddisznó elejtésével kapcsolatos anekdotával támasztotta alá. 

– Társaságunk területén a 70-es, 80-as években nagyon ritkán fordult elő vaddisznó. Ha híre ment, hogy sörtevad van a környéken, az akkori vadászmester gyorsan körbejárta a területet és mindenkit letiltott, hogy nehogy a mi puskacsövünk elé kerüljön a jószág. Akkor vált szállóigévé: Fiam, nincs ott semmi! Történt egyszer, hogy én hamarabb vettem észre a vaddisznót és le is terítettem. Néhány nappal később a vadászmester nem hagyhatta szó nélkül az estet és rosszmájúan megjegyezte: Fiam, és mégis volt ott valami? A két mondat még ma is szállóige nálunk – mosolyodott el Kovács Zoltán. 

A vaddisznó elejtése a későbbiek folyamán is presztízskérdésnek számított a tagság körében, így ha valaki a nyomára akadt, megpróbálta valamilyen módon elterelni a többiek figyelmét a zsákmányról. 

– Az egyik vadászat alkalmával mi is rábukkantunk sörtevad nyomára. A nagy nézegetés közepette előkerült a vadászmester is, aki annyit mondott: ti menjetek arra, ahonnan jött, én meg megyek arra, amerre ment. Százméteres séta után eset csak le, hogy jól át lettünk verve – idézte fel a történetet Boczka János. A három vadász ma is aktívnak számít, ha idejük és egészségük engedi, a vad nyomába erednek, mint mondják, kedvenc elfoglaltságukkal még sokáig nem szeretnének felhagyni.  

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában