Felső-Kiskunság

2022.01.07. 11:20

Olvasóinkat kérdeztük arról, mit várnak az idei esztendőtől

Nehéz esztendőn vannak túl az emberek a Felső-Kiskunságban is. A járványhelyzet továbbra sem kecsegtet túl sok jóval. Lapunk olvasóit arról kérdeztük, mit várnak az idei évtől.

Munkatársainktól

A képen (felső sor) Szabó László, Naszvadi Judith, Joó Mihály (alsó sor) Hegedűs Józsefné, Bese Gergő, Ádám Adrienn

Szabó László önkormányzati képviselő, egyesületi elnök (Kunbaracs): – Nagy várakozással tekintek a 2022-es esztendő elé. Az elmúlt év jelentős változást hozott az életemben, így a családoméban is. Kerekegyházáról Kunbaracsra költöztünk a kormány által nyújtott falusi csok segítségével. Ezek a változások jelentősen kihatnak az új évre is. Az elmúlt két esztendőben a pandémia hatására a kunbaracsi ifjúsági táborban, melynek az üzemeltetését végezzük a családommal, jelentősen visszaesett a gyermektáborozásban részt vevők száma. Ez ugyan érzékenyen érintett bennünket, de az ágazati támogatások nyújtotta segítséggel jelentős fejlesztéseket tudtunk végrehajtani, épületek felújításával és korszerűsítésekkel. Ezen tendenciát szeretnénk folytatni a LEADER Egyesület által kiírt pályázat sikere után egy sportpark, továbbá egy látványfőzőhely kialakításának megvalósításával. 

Szeretném, ha Kunbaracs településünk nevét meghallva még évtizedeken keresztül jó érzés fogja el azokat, akik itt táboroztak, és emlékezhessenek arra, hogy jártak már itt. 

Önkormányzati képviselőként a helyi képviselőtársaimmal azon dolgozunk, hogy ugyanolyan lendülettel tudjon a településünk fejlődni, mint a megválasztásunk óta eltelt kettő évben. 

Naszvadi Judith író, szociális munkás (Tass): – Az utóbbi években taktikát váltottam. Egy időben engem is elkapott a pesszimista láz. Minden szilveszterkor azt mondtam, hogy a következő év csak jobb lehet, mint a régi volt. Aztán a várva várt új évben ért néhány kellemetlen meglepetés. Azóta már csak egyszerűen megpróbálom helyén kezelni a dolgokat, akár jó jön, akár kevésbé jó. A legfontosabb önös kívánságom, hogy legyen időm mindenre. Az már rajtam múlik, hogy kihozzam belőle, amit lehet. Nagy felelősség. 

Egyébként sok derűt, hosszan tartó harmóniát és mélyen megélt szép pillanatot kívánok mindenkinek. És azt is, hogy csodáljuk többet az eget. 

Naponta ámulok azon, hogyan képes Isten a világ kezdete óta minden egyes nap új eget festeni?! Hiszen minden napkelte és alkonyat hasonló, még sincs két teljesen egyforma. Soha! Szóval azt kívánom, hogy 2022-ben vegyünk észre minél több apró csodát! Egészség pedig jusson dögivel mindenkinek. 

Joó Mihály, a Petőfitelep Jövője Egyesület elnöke (Solt): – A 2022-es év legnagyobb kihívása, egészségünk megőrzése. A világjárvány megtanított minket arra, hogy átérezzük az emberi élet törékenységét, mert az előttünk álló kihívásoknak és a feladatoknak csak akkor tudunk megfelelni, ha testben és lélekben töretlenek vagyunk, ha megvan a motivációnk is. Feladatok ugyanis mindig vannak. Sok fog azon múlni, mennyire tudunk elszántak lenni a dolgok megvalósításában, nemcsak én, hanem azok a barátaim és munkatársaim is, akik mindig a segítségemre vannak, akik velem együtt hisznek a közösségi munka erejében. Sajnos az elmúlt évben a járványhelyzet miatt az önkénteseinkkel nem igazán tudtunk számolni. Ez nagy veszteség volt számunkra. 2021-ben sokszor kényszerültünk rendezvényeink, programjaink lemondására, online térbe helyezésére. 

Bízom abban, hogy a következő év sokkal pozitívabb lesz ilyen szempontból. 

Aki gyermekekkel dolgozik, annak az életfelfogását a remény, a derű és a bizalom kell hogy jellemezze. A Petjes az új esztendőben is a szülők és a családok rendelkezésére fog állni segítséggel, tanácsadással, útbaigazítással, ahogy ezt teszi immár tíz esztendeje. 

Hegedűs Józsefné, a Kissolti Nyugdíjas Egyesület elnöke (Solt): – Az egyesület megálmodójaként és vezetőjeként már huszonkét éve célkitűzésünk közül a legfontosabbnak azt tartom, hogy az idős, többnyire egyedülálló társaim életébe szépséget, vidámságot csempésszek. Az elmúlt évben, májusban kezdhettük közösségi életünket. Célom volt, hogy enyhítsem a pandémia okozta félelmet, úgy érzem, sikerült. Több programunk valósult meg sikeresen. Dalkörünk töretlen lelkesedéssel készült, hogy a meghívásoknak eleget tegyen. Egyesületünk ez évben is szeretné folytatni azokat a programokat, melyek a tagok körében kedveltek, szeretettek voltak. A hetenkénti szerdai találkozásokon tudunk közel kerülni egymáshoz, és örömeinket, gondjainkat meg tudjuk osztani, így segíteni egymásnak. Nagy szükség van erre a mostani járványhelyzet idején. Népszerűek a havonkénti születésnapi köszöntések, gasztronómiai események, a baráti dalos találkozók, kirándulásaink az ország különböző tájaira, a csoportos gyógyüdülés. 

Akik nem tudnak betegség miatt eljönni programjainkra, azokat rendszeresen látogatjuk. 

Ezeken kívül készülünk dalkörünk 20 éves évfordulójának megünneplésére is. Kívánom, hogy terveink megvalósulhassanak, és kívánok társaimnak ez évre is jó egészséget! 

Bese Gergő atya (Duna­vecse): – A 2021-es esztendőt magunk mögött hagyva reménnyel tekintek előre. Hiszem, hogy a világ elég erős és elszánt lesz ahhoz, hogy legyőzze a járványt, és újra tudjunk félelem és bizonytalanságok nélkül közösségeket építeni, megújítani. Nagy szükségünk van egymásra. Az elmúlt közel két esztendő figyelmeztetett bennünket arra, hogy nem szabad semmit halogatni, a holnapra bízni. 

Ma kell kiengesztelődni, megbocsátani, mosolyogni, átölelni és az ég felé tekinteni. 

Ez nem könnyű feladat, különösen akkor, amikor a közöny, az önzőség és az egó mindenhatósága dominál. Újra kell értelmezni emberi kapcsolatainkat, újra életünk részévé kell tenni az Istent, az imádságot. Megtérésre van szükség, hogy a sötétséget a világosság váltsa fel. 2022 tavaszán ismételten az urnákhoz járulunk és döntünk a következő négy esztendő kormányáról. A sok sárdobálás közepette sem szabad szemünk elől veszíteni azokat a fontos értékeket, vívmányokat, melyek a kereszténység és a magyarság megmaradását jelentik: az élet védelmét, a családok támogatását, a nemzeti öntudat erősítését és a keresztény kultúra épített és szellemi örökségének megőrzését. Isten bőséges áldását, a Szentlélek bölcsességét és jó egészséget kívánok a kedves olvasóknak és szeretteiknek. Bízzuk újra életünket Krisztusra! 

Ádám Adrienn író (Kerekegyháza): – Elsősorban szeretném kifejezni mérhetetlen hálámat, amiért bemutathattam újságukban 2021-ben megjelent első ifjúsági könyvemet, Cute Bunny titkos naplóját. A nagy sikerre való tekintettel 2022-ben remélhetőleg elkészül a folytatása, mely most nem csak lányoknak szól. Mivel többen érdeklődtek „fiús” változat iránt. Illetve sokkal bővebb, színesebb kiadásban készül a következő könyv mindkét nem számára. Tehát az év eleje írásban gazdag lesz számomra, mivel készülőben van Ami az iskolapadból kimaradt című, felnőtteknek szóló könyvem is. Én nem nézek hátra, mindig csak előre. 

Az lenne a jó tanácsom mindenkinek, hogy tűzzön ki rövidebb, illetve hosszú távú célokat. Merjenek nagyot álmodni! 

Ezekben a nehéz időkben próbáljunk meg spontánabbak lenni. Ne essünk kétségbe, ha valami nem úgy alakul, ahogyan szerettük volna, inkább keressünk B tervet, és legyünk mindig vidámak. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában