Országos verseny

2022.01.26. 17:30

Kétszer álltak dobogóra a kecskeméti kötélugrók 

A Nagy pénzrablás című filmsorozatot idézte meg koreográfiájával a kecskeméti kötélugrók csapata az országos versenyen. Óriási sikerrel, a dobogó második fokára állhattak fel. Emellett egy másik versenyen bronzérmet szereztek duóban.

Sebestyén Hajnalka

Balról: Farsang Kata, Kovács Izabella, Hermann-Nagy Krisztina edző, Antal Fruzsina és Kis-Juhász Eszter

 A járvány előtt többször is hírt adtunk a kecskeméti kötélugrók csapatáról. Remek eredményeket értek el a különböző hazai versenyeken. A pandémia azonban nekik is sok nehézséget okozott. Úgy tűnik, ez a tanév ismét lehetőséget ad számukra, hogy bizonyíthassák tehetségüket. A részletekről a csapat részéről Kis-Juhász Zsolt adott számot.

– A Kecskeméti Református Általános Iskolából induló csapat ma már egyesületi keretek között tartja edzéseit. 2018 óta a Katonatelepi Sport Egyesület ad formai hátteret a kecskeméti ugróköteleseknek. Az utolsó megmérettetésünk, a 2019-es országos diákolimpia-döntő volt, ahol egy egyéni 3. helyezés jelentette a csapat sikerét. Nagy reményekkel, és Hermann-Nagy Krisztina személyében új edzővel vágtunk neki a 2019–2020-as tanévnek és versenyévadnak. A kisebbek és a kezdők továbbra is Andrássyné Dolog Éva által vezetett edzéseket látogathatták. A lendületet azután kettétörte a járvány, és az ezzel járó számos korlátozás, tilalom. Edzések és versenyek nélküli tavasz volt 2020-ban. Ősszel sem sokat javult a helyzet, néhány edzés után a járvány következő hulláma ismét elmosta a terveinket – idézte fel nehézségeiket Kis-Juhász Zsolt.

Ez a 2021–2022-es tanév azonban új lehetőségeket kínált edzőknek, versenyzőknek egyaránt.

– Azzal sajnos számolnunk kellett, hogy néhányan, a korlátozások miatt olyan sportágra váltottak, melyet közben is gyakorolhattak, de szerencsére érkeztek helyettük újak, és most a sikereket látva, reméljük még többen jelentkeznek majd. Az edzők személyisége, elhivatottsága a legtöbb diákra átragadt. A hosszú kihagyás után első versenyünk az Országos Amatőr Bajnokság volt Harkányban az elmúlt hétvégén – tette hozzá.

Az Országos Amatőr Bajnokságon három páros indulását tervezte a csapat, de sajnos a járvány miatti karantén-kötelezettség, illetve betegség miatt a Bene Tímea-Szentesi Olívia páros már el sem utazhatott a csapattal. A másik két páros amatőr serdülő kategóriában versenyzett. Minden párosnak be kellett mutatnia egy szabadon választott gyakorlatsort zenei aláfestéssel, illetve 2x30 másodperces „dupla gyorsasági” versenyszámot teljesítenie.

– Murányi Alida és Murányi Ajsa testvérpárnak ez volt élete első kötélugró versenye. A lámpaláz még a rutinosabb versenyzőknél is természetes, nemhogy újoncoknál. Az elért 6. helyezés önmagáért beszél, nagyszerű teljesítmény volt a lányoktól. A másik páros, Antal Fruzsina és Kovács Izabella már nem számított kezdőnek, így az elvárások is magasabbak voltak velük szemben. Szintén a serdülő kategóriában az összetett eredményükkel a dobogó 3. fokára állhattak fel – részletezte.

Az amatőr versennyel egy napon bonyolították le a Magyar Ugrókötelesek Szövetsége által kiírt Demóversenyt is. Ennek keretében egy szórakoztató műsort kell előadni az ugrókötelek segítségével. Demóversenyben már nincs amatőr kategória, itt mindenki mindenkivel versenyez, és a legjobbnak ítélt produkció győz. A téma, a zene szabadon választható volt. Két kategóriában indulhattak a csapatok, kisdemó esetében 4–6 fős csapatok versenyeztek egymással különböző korcsoportokban, illetve a nagydemóban, ahol 7–16 fős csapatok mérték össze tudásukat.

– Csapatunkat Farsang Kata, Kis-Juhász Eszter, Kovács Izabella és Antal Fruzsina alkotta négyes képviselte, a kisdemó kategóriában. Produkciójuk témája a világhírű filmsorozat, A nagy pénzrablás volt. A csapat fantázianeve is innen ered: La casa de papel. A színes jelmezek, álarcok, kellékek kiemelték az előadást a többi közül. Ilyen remek kelléktárat egyetlen másik csapat sem használt. A demók között gyakorlatukat elsőként bemutató kecskeméti kötélugrók hatalmas tapsot kaptak a közönségtől. Később kiderült, a pontozók tetszését is elnyerte az előadás, hiszen a pontszámok alapján korcsoportjukban a figyelemreméltó 2. helyet szerezték meg a lányok. A sikerhez vezető úton voltak nehéz pillanatok, verejtékezés, kisebb-nagyobb sérülések, de mindenki tudta, hogy a sikert nem adják ingyen. A csapat és edzőjük egyaránt megdolgozott az ezüstéremért, amely nagyszerűen csillogott a lányok nyakában – mondta végül Kis-Juhász Zsolt.

A lányok a következő hetekben sem pihenhetnek. Februárban jön a megyei diákolimpia-döntő, majd márciusban országos döntő, ahol újabb sikerekben, kiváló eredményekben bíznak a kecskeméti kötélugrók.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában