Döntés

2022.01.07. 06:50

Két órán át vitáztak a Holt-Tisza kezeléséről Tiszaalpáron

Tizenöt évvel ezelőtt kötött haszonbérleti szerződést a tiszaalpári önkormányzat, valamint a Bács-Kiskun Megyei Horgászegyesületek Szövetsége (BÁCSHOSZ) az Alpári-Holt-Tisza kezelésére. Ez a szerződés az elmúlt év december 31-én lejárt. Most nagy a bizonytalanság a vízre járó horgászok között.

Szentirmay Tamás

Kétórás vita után döntöttek. Fotó: Szentirmay Tamás

Nagy a felháborodás azok között a horgászok között, akik a Alpári-Holt-Tiszára jártak pecázni. Nem tudják, hogy érvényes-e még az engedélyük januárban is, vagy december 31-én érvényét vesztette. A Bács-Kiskun Megyei Horgászegyesületek Szövetségének haszonbérleti szerződése ugyanis az elmúlt év utolsó napján éjfélkor lejárt. A BÁCSHOSZ felhívást tett közzé, hogy az általuk kiadott területi jegyek csak addig a dátumig érvényesek. Az új területi engedélyek kiadását pedig a leendő halgazdálkodó fogja biztosítani. 

A víz kezelését tizenöt éven keresztül a BÁCSHOSZ végezte, évi 65 ezer forintért. Ezt az összeget az önkormányzat kevésnek tartotta, ezért nem akarta a szerződést meghosszabbítani a megyei szövetséggel. A kérdés most az, hogy ki kezelje az elkövetkezendő időben a holtágat. Az önkormányzati képviselők többsége azt szeretné, hogy a helyi horgászegyesület, míg Vancsura István polgármester szerint versenyeztetni kell a kezelést. 

Korábban a vízfelület a tiszaalpári és a tiszasasi önkormányzat, valamint a magyar állam tulajdona volt, de az alpáriak megvették a sasiak részét, így Tiszaalpár 63, míg az állam 37 százalékban tulajdonos. 

– Én a jogszabályokat nézem, belső ellenőr és jogász véleményét is kikértem ezzel kapcsolatban – mondta a település­vezető. – Három dologra kell nagyon odafigyelni, ez pedig a halasítás, a horgászjegyek árusítása, valamint az őrzés, mert ezek az alapvető feladatok. Véleményem szerint nem lehet átadni az Alpári Tisza Horgász Egyesületnek, mert tizenöt évvel ezelőtt is pályáztatni kellett. A horgászegyesület nem gazdálkodó szerv, a pénzügyi kerete is nagyon szűkös. Nem azt mondom, hogy az önkormányzat nagyon gazdag, de az állammal együtt egészen más helyzetben vagyunk. Igaz, az állam eddig még nem nyilatkozott arról, hogy neki milyen elképzelése van a holtág kezelésével kapcsolatban. Nyilvánvalóan más a helyzet, ha az önkormányzat az állammal együtt tárgyal, mintha csak a horgászegyesület. Persze tudom, hogy az egyesület is nagyon segítőkész lenne. 

Mivel közel 140 hektáros vízfelületről van szó, a legjobb megoldás az lenne, ha az önkormányzat ezt tudná működtetni.

 Jelenleg nem látjuk még, hogy mi az az összeg, amivel haszonnal tudnánk működtetni, mert a halasítás, a halőrök illetménye mind pénzbe kerül. 

A január 4-i bizottsági ülés egyik napirendi pontja foglalkozott a témával. A tanácskozóterembe nem fértek be, még a folyosón is álltak horgászok. Az ülésen Vancsura István azt kérte, hogy a november 15-i testületi ülési döntést vonja vissza a bizottság, mivel az ellentétes több jogszabállyal. Abban a határozatban azt szerepelt, hogy a tulajdonosi közösség horgászati célú együttműködés keretében öt évre átadja a helyi horgászegyesületnek a holtág működtetését. Ahhoz, hogy a tulajdonosi közösség tudjon élni a víz hasznosítási jogával, halgazdálkodási és halasítási tervet kell készíteni, ami a polgármester szerint még nincs meg, addig viszont nem tudnak horgászjegyeket kiadni. 

Elmondta azt is, hogyha a BÁCSHOSZ-nak megérte működtetni a holtágat, akkor a tulajdonosi közösségnek is meg fogja érni, és akkor a haszonból tudnák támogatni az egyesületet. 

A tanácskozóterembe nem fértek be, még a folyosón is álltak horgászok. Fotó: Szentirmay Tamás

Csernus Tibor alpolgármester hangsúlyozta, hogy nem átruházni akarják a vízfelületet az egyesületnek, csak együttműködési megállapodást kötnek velük, a jogosultság azonban továbbra is a tulajdonosi közösségé marad. Ezért cserébe megosztják a keletkezett árbevételt úgy, hogy aki a nagyobb feladatot végzi, azé lesz a nagyobb árbevétel. Az elképzelhető, hogy ez az árbevétel nem biztosít minden fedezetet. Amennyiben probléma merülne fel, akkor pedig meg tudnák beszélni. 

Vancsura István törvénysértőnek találta a november 15-i és a január 4-i ülést, ezért kérte a döntés visszavonását. 

A bizottság több mint kétórás vita után úgy határozott, hogy nem vonja vissza a korábbi döntését. 

Ezt követően a testületi ülésen is tárgyalták a napirendi pontot. Mivel Vancsura István jogtalannak és törvényellenesnek ítélte a bizottság döntését, ezért nem kívánt részt venni az ülésen, felállt és elhagyta a termet. Az ülés levezetését Csernus Tibor alpolgármester vette át, és a testület olyan határozatot hozott, mint a bizottság. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában