Bácsalmás

2022.01.18. 17:38

Hagyományőrzők is csatlakoztak az almási megemlékezéshez

Szombaton délelőtt első alkalommal tartottak emlékmenettel egybekötött megemlékezést Bácsalmáson.

Juhász Jenő

Az ünnepi megemlékezés résztvevői. Fotó: Daam Tibor

 A barantás és hagyományőrző ruházatba öltözött polgárok az egyik óalmási tanyáról gyalog indultak el a település központjába, s így mintegy öt kilométeres távot tettek meg. 

A templompark második világháborús emlékművénél Huszák Zsolt plébános vezetésével imádkoztak az elesett hősökért, majd ezt követően ünnepi beszédet mondtak. A megemlékezés kellékeiként korabeli puska, rohamsisak, csajka, nyírfakereszt és koszorú is megjelent. 

A rendezvényen Erdei Lajos (Temesvár) felolvasott egy megható levelet, melyet hajdanában Vitéz Bányai József, géppuskás szakaszvezető írt az édesanyjának. 

Az ünnepség végén a barantások díszsortűz jelleggel, ostorcsapással díszelegtek a hősi halottak előtt. Végh László szervező, érdeklődésünkre elmondta, hogy Bácsalmáson most először emlékeztek meg a Don-kanyar hőseiről. Az összejövetelen a barantásokon kívül a cserkészek, nemzetőrök és a polgárőrök is reszt vettek. Mint azt Végh László portálunknak elmondta, nagy öröm számára, hogy az ünnepségre a helybelieken kívül Kalocsáról és Temesvárról is érkeztek vendégek. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában