Inspiráló Arcok

2022.01.12. 11:49

Fotópályázat indul a kecskeméti Széchenyivárosról

Széchenyiváros Inspiráló Arcai, azaz SZIA címmel fotópályázatot és versenyt szervez a Széchenyivárosi Zöld és Pont Civil Társaság és a Patrióta Civil Kurázsi Egyesület kecskemétieknek és Kecskeméten élőknek. Öt kategóriában lehet nevezni, az első helyezettek 30 ezer forint értékű vásárlási utalványban és tárgyjutalomban részesülnek, de lesznek közönségdíjak is. A zsűriben két kollégánk is szerepel.

Munkatársunktól

Forrás: shutterstok.com/illusztráció

Fotó: Shutterstock

A fotópályázat és verseny célja, hogy az alkotók lencséjén keresztül, egyedi látásmóddal mutassa be a Széchenyiváros természeti és épített örökségét, az itt élők ünnepeit és mindennapjait, mindazt, amire büszkék lehetünk a városrészben. A kezdeményezés lehetőséget nyújt a résztvevőknek arra is – legyen profi vagy hobbifotós -, hogy alkotásait a nagyközönség előtt is megmutassa, népszerűsítse -  olvasható a fotópályázat kiírásában. A zsűri olyan képeket vár, amelyek megfelelnek a kiírás technikai feltételeinek, valamint alkalmasak arra, hogy kiállításokon és a pályázat képeit tartalmazó albumban megjelenjenek.

A pályázaton 14. életévüket betöltött, Kecskemét közigazgatási területén bejelentett – lakcímkártya szerinti - lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel rendelkezők vehetnek részt. 

Zsűri által odaítélt díj: 1.helyezettnek 30 ezer forint értékű vásárlási utalvány, valamint a támogatók által felajánlott tárgyjutalom; különdíj(ak).

Az internetes szavazás díja: mind az öt kategóriában 30-30 ezer forint értékű vásárlási utalvány, valamint a támogatók által felajánlott tárgyjutalom.

Az alábbi öt kategóriában lehet pályázni: 

1. Lakótelepi kutyavilág: a széchenyivárosi kutyusok mindennapjait, vidám pillanatait megörökítő képek.

2. Velünk élő természet: széchenyivárosi parkok növény- és állatvilágát bemutató képek.

3. Előkertek varázsa: széchenyivárosi társas- és családi házak, valamint intézmények előkertjeit bemutató képek.

4. Épített és tárgyi értékeink: széchenyivárosi népi építészeti emlékek, műemlékek, városrész épületei, épületegyüttesei, köztéri szobrok, egyedi művészeti alkotások, közterek.

5. Kvaterka: széchenyivárosi életképek, a mindennapok büszkeségei, történetei, a széchenyivárosi közösségek életét ábrázoló képek, portrék, apró emberi történetek.

Határidők: 

Pályázati időszak: 2022. január 10. napjától 2022. február 28. napjáig

Regisztráció és a fényképek (albumok) feltöltésének kezdete: 2022. január 31. hétfő

Beadási határidő: 2022. február 28. 24:00 óra

Internetes szavazás kezdete: 2022. március 7. hétfő

Internetes szavazás vége: 2022. március 28. hétfő 24:00 óra

Az eredményhirdetés tervezett időpontja: 2022. március 31. csütörtök

A zsűri tagjai: 

Bús Csaba fotóriporter – Petőfi Népe, baon.hu

Dr. Fülöp Tamás rektor – Neumann János Egyetem

Faragó Miklós szerkesztő-riporter, műsorvezető – Gong Rádió

Hraskó István újságíró – Petőfi Népe, baon.hu

Katkics Tamás építész, elnök – Bács-Kiskun Megyei Építész Kamara

Mózesné Kiss Ilona marketing és PR vezető - Kecskeméti Városüzemeltetési Nonprofit Kft.

Nagy-Bán Kitti mesekönyv-illusztrátor, grafikusművész 

További részletekért kattintson a gyerkocok.com oldalra!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában