Beruházás

2022.01.24. 17:25

Felújítják a szabadszállási református templom tetejét is

Eredményes évet zárt a szabadszállási református egyházközség. Az idei terveik között szerepel, hogy az elnyert 14,5 millió forint támogatásból felújítják a templomtetőt is.

Gulyás Sándor

Fotó: Gulyás Sándor

A koronavírus-járvány ellenére is eredményes esztendőt tudhat maga mögött a szabadszállási református egyházközség. Egyebek mellett megvalósult az óparókia épületének belső felújítása, újjáalakult énekkaruk, valamint a nyertes pályázataiknak köszönhetően megtartották nyári hittanos táboraikat is. Az idei évben a legnagyobb feladatnak a templomtető rekonstrukciója ígérkezik. 

– Sajnos a pandémia miatt nem a megszokottak szerint kezdődött az egyházi évünk, a járvány enyhüléséig elmaradtak az istentiszteleti alkalmak, a tavaszi evangelizáció és sok más egyházi esemény is. Ebben az időszakban lelkipásztoraink nyomtatott formában, illetve a közösségi oldalra feltöltött zenés áhítatokkal szolgáltak a gyülekezetünk tagjainak. Május első vasárnapján megnyithattuk templomunk ajtajait, közös szolgálattal köszöntöttük az édesanyákat és a nagymamákat. Június közepén, a tanévzáró istentisztelet után megtartottuk a hagyományos családi vasárnapot. Rendben lezajlottak nyári táboraink, a költségeket a magyar kormány egyházi és közösségi célú pályázatán elnyert támogatásból, valamint gyülekezeti tagjaink felajánlásaiból finanszíroztuk, így a szülőknek nem kellett fizetni a táborozásért. Szeptemberben hivatalosan beiktattuk Pálinkás Gyulát és Pálinkásné Balogi Beátát. Újjáalakult nagy múltú énekkarunk, 

700 ezer forintos önerőből megvalósult az óparókia épületének belső felújítása 

– foglalta össze az elmúlt esztendő legfontosabb történéseit Holczmann Mihály, a Szabadszállási Református Egyházközség gondnoka. 

Az egyházközség önfenntartó gyülekezetként működött, ami azt jelenti, hogy kiadásaikat a közel hétszáz gyülekezeti tag által befizetett egyházfenntartói járulékokból, adományokból, a perselypénzekből és egyéb bevételekből fizették ki. 

– A munka az idei esztendőben is folytatódik, a legnagyobb feladatnak a templomtető rekonstrukciója ígérkezik. A beruházásra egyházközségünk 14,5 millió forint támogatást nyert a magyar kormány egyházi ingatlanok felújítására kiírt pályázatán. A templomtető felújítására, a teljes tetőfelület javítására és festésére az év első felében kerül sor. A rendelkezésre álló összeg jelentős mértékben fedezi a rekonstrukciós költségeket, azonban az áremelkedések miatt a gyülekezetnek kell pótolni a hiányzó összeget. Nyári gyermekhittanos táborunkat ugyancsak pályázati támogatásból kívánjuk megvalósítani – tette hozzá Holczmann Mihály gondnok. 

Holczmann Mihály, a Szabadszállási Református Egyházközség gondnoka. Fotó: Gulyás Sándor

Szépítgetik a templomukat

A szabadszállási református egyházközség az utóbbi években különösen nagy gondot fordított templomukra. A pályázati lehetőségeknek köszönhetően a közelmúltban kívül és belül is megújult az épület, a tető rendbetétele után teljes pompájában tündököl majd Szabadszállás főterén a barokk építőművészet remeke, a református templom. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában