Jótékonyság

2021.12.15. 10:21

Szeretetebédet osztanak a város szegényeinek Kecskeméten

Karácsonykor és a két ünnep között idén is szeretetebéddel várja a város szegényeit a kecskeméti Wojtyla Barátság Központ. A népkonyháján a 9 nap alatt nemcsak a sorsközösség tagjait, hanem a betérő rászorulókat is megvendégelnek egy tál meleg étellel.

Sebestyén Hajnalka

Forrás: Wojtyla

Farkas P. József alapító igazgató elmondta: a Wojtyla Barátság Központ hagyományosan idén is kibővíti a népkonyhai ellátottak körét az ünnepek alkalmából. Ennek jegyében a karácsonyi időszakban nem szükséges előzetes regisztráció a csoportos szociális étkeztetés igénybevételéhez. 

– Felajánlóink karácsony környékén rendszerint a szokásosnál is bőkezűbbek. Magától értetődően ilyenkor sokkal erőteljesebben ég a szeretet, az összetartozás lángja, egyben utat tör magának az ajándékozás nemes tradíciója. Nincs ez másként idén sem, pedig támogatóink – másokhoz hasonlóan – mindmáig nehéz napokat élnek át. A különféle egészségügyi korlátozások kedvezőtlenül befolyásolják a társas kapcsolatokat, ráadásul a koronavírus-járvány a szakértők szerint tartogat még negatív meglepetéseket. Mindezek ismeretében különös örömmel tölt el bennünket, hogy a körülmények kedvezőtlen alakulása ellenére változatlanul számíthatunk adományozóinkra, sőt, még inkább, mint máskor – hangsúlyozta Farkas P. József.

A szeretetebéd korábban, a járvány előtt mindig a Főtéren valósult meg sátorban. Tavaly és idén azonban a Wojtyla Barátság Központban, az Egressy utca 5/b. szám alatt várják a szegényeket.

Az ebédosztás december 24-én veszi kezdetét, és január elsején zárul. A rászorulók minden nap 12 órától ebédelhetnek meg. A történelmi keresztény egyházak lelkészei ebédindító igei szolgálattal nyújtanak lelki táplálékot a megjelentek számára. Karácsony második napján pedig dr. Bábel Balázs Kalocsa-Kecskemét érseke köszönti az étkezdében sorakozókat. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában