Galériával

2021.12.13. 17:24

Sikeres volt az egyetemi modellváltás Kecskeméten

Évzáró sajtótájékoztatót tartott a Neumann János Egyetemért Alapítvány kuratóriuma hétfőn, az egyetem Campusán. Az eseményen a kuratórium tagjai beszámoltak idei eredményeikről, illetve az egyetem és a kuratórium közös munkájáról, valamint a frissen elfogadott, jövőt érintő tervekről is szóltak.

Horváth Péter

Évzáró sajtótájékoztatót tartott a Neumann János Egyetemért Alapítvány kuratóriuma. Fotó: Bús Csaba

Fotó: BUS CSABA

 Dr. Fülöp Tamás rektor is értékelte az évet. Elmondta, hogy  a kuratórium döntése alapján minden feltétel adott, hogy dinamikus fejlődési pályára álljon az egyetem, amihez stabil intézményi keretekkel rendelkeznek. Az idei évben komoly előrelépés történt a hatékony, üzleti alapú működés felé. A következő időszak arról szól majd, hogy működésüket tovább optimalizálják. Elkészült az egyetem középtávú fejlesztési terve is. Új tudásközpontok jöttek létre idén, új szakokat indítottak, és hallgatói szolgáltatások fejlesztése lesz kiemelt feladat. Sikeresen lezárnak több, tudományos kutatások és a szolgáltatások fejlesztését célzó pályázatot és új, piaci alapú kutatás-fejlesztési pályázatokat indítottak. A fentarthatóság a tudást magát is érinti: magasabb szintre emelik a publikációs aktivitást, a kuratórium támogatja az egyetem azon törekvését, hogy a világ legjobb kiadványaiba kerüljenek a tudományos írásai. Mint fogalmazott, büszkék arra is, hogy létrejött az egyetem és a PADME Alapítvány gondozásában a világhírű a budapesti Centre For Long-Term Sustinability, a hosszútávú fenntartható fejlődéssel kapcsolatos tudományos munka új központja. – A jövő elkezdődött az egyetemen - kezdte a Neumann János Egyetemért Alapítvány kuratóriumának évzáró sajtótájékoztatóját Lezsák Sándor, kuratóriumi tag, és elmondta, hogy jelenleg a sikeres modellváltás finomhangolása zajlik. 

Mint fogalmazott, az Innovációs és Technológiai Minisztériummal megkötött keretmegállapodás, valamint az ötéves közfeladat finanszírozási megállapodás jól működik. Az egyetem működése tervezhetővé vált a modellváltással, hosszútávú tervezésre, stratégiai irányok meghatározására és éveken átívelő innovatív fejlesztési programok beindítására is lehetőség van. Belső rend és fegyelem jellemzi az egyetem munkáját, és a járvány okozta rendkívüli megpróbáltatások ellenére is jól működött az intézmény, köszönhető ez az egyetem minden munkatársának. Lezsák Sándor elmondta, hogy a kuratórium sajtótájékoztatót megelőző ülésén anyagi ügyekben is döntött: valamennyi egység dolgozói egyhavi plusz alapbér jutalmat kapnak még ebben a hónapban.

– Ezzel elismerjük azt a munkát, amit az egyetem valamennyi munkatársa az elmúlt időszakban teljesített - indokolt Lezsák Sándor, hozzátéve, hogy a következő évben 15 százalékos béremelést adnak a munkatársaknak, de ez még elmarad a Visegrádi országok felsőoktatási átlagbérétől. Ezért úgy döntött a kuratórium, hogy megteremti a bérrendezés feltételeit, amivel eléri a Közép-európai országok bérszintjét a kecskeméti felsőoktatásban dolgozók fizetése. 

Csizmadia Norbert kuratóriumi elnök elmondta, hogy az egyetem jövőképét leginkább a fenntarthatóság szó írja le, ezt a fentarthatóságot szavatolja a piaci logika irányába elmozdított működési modell is. Fegyelmezett költségvetéssel tartották a 2021-es sarokszámokat és a jövő évi költségvetést is elfogadták ülésükön. Fontos stratégiai célként fogalmazta meg az új korszaknak megfelelő módon fenntartható, technológiára, tőkére, tudásra épülő egyetem létrehozását, ahol kiemelt szerepet kap a robotika, a mesterségesintelligencia-kutatás, s a karok és a szakok is e területek kihívásaihoz alkalmazkodnak.

Ennek szellemében a jövő megatrendjeihez igazodó két nagy projektet támogatnak: hidrogénnel és napelemmel működő speciális jármű építésébe fognak, a másik a hulladék fenntartható hasznosítását célzó virtuális laboratórium kialakítása, speciális gyártástechnológiai szoftver létrehozása a Deltaplast Zrt.-vel közösen. Az egyetem így e technológiák elismert fejlesztői tudásbázisává válhat.

A fentarthatóság a tudást magát is érinti: magasabb szintre emelik a publikációs aktivitást, a kuratórium támogatja az egyetem azon törekvését, hogy a világ legjobb kiadványaiba kerüljenek a tudományos írásai. Mint fogalmazott, büszkék arra is, hogy létrejött az egyetem és a PADME Alapítvány gondozásában a világhírű a budapesti Centre For Long-Term Sustinability, a hosszútávú fenntartható fejlődéssel kapcsolatos tudományos munka új központja. 

Dr. Fülöp Tamás rektor is értékelte az évet. Elmondta, hogy  a kuratórium döntése alapján minden feltétel adott, hogy dinamikus fejlődési pályára álljon az egyetem, amihez stabil intézményi keretekkel rendelkeznek. Az idei évben komoly előrelépés történt a hatékony, üzleti alapú működés felé. A következő időszak arról szól majd, hogy működésüket tovább optimalizálják. Elkészült az egyetem középtávú fejlesztési terve is. Új tudásközpontok jöttek létre idén, új szakokat indítottak, és hallgatói szolgáltatások fejlesztése lesz kiemelt feladat. Sikeresen lezárnak több, tudományos kutatások és a szolgáltatások fejlesztését célzó pályázatot és új, piaci alapú kutatás-fejlesztési pályázatokat indítottak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában