Közlekedés

2021.12.28. 08:19

Nem okozott jelentős gondot az időjárás Bács-Kiskun megyében

Először ónos eső hullott megyénk­ben hétfőn, amit havazás váltott fel, így a Magyar Közút Nonprofit Zrt. gépei 24 órában tisztították az utakat. Jelentős fennakadást nem okozott az időjárás, ami ráadásul megváltozik, szilveszterkor akár tavaszi meleg is lehet. Mind a hó, mind a hirtelen jött jó idő miatt fokozott óvatossággal érdemes közlekedni.

Horváth Péter

Ahol szükséges, ott olvadásgyorsító keverékkel szórják le a csúszós utakat Illusztráció: Pusztai Sándor

 A megyében hétfő reggel óta változó intenzitással hullott ónos eső, a délebbi részeken pedig hó. A nap folyamán az ónos esőt sok helyen havazás váltotta fel. Pécsi Norbert, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. kommunikációs vezetője arról tájékoztatott, hogy folyamatosan dolgoznak a szakembereik, a bajai és kiskunhalasi mérnökségeik pedig hóekézést is végeznek. Kiemelte, hogy szerencsére nagyobb fennakadás, balesetek nincsenek egyelőre sem az országos, sem a megyei utakon. 

– Fontos ugyanakkor kiemelni, hogy az ónos esővel, havazásban érintett térségekben időszakosan találkozhatnak téliesebb útviszonyokkal a közlekedők, hiszen amíg az ónos eső el nem áll, a sózás is kevésbé hatásos, mivel azt lemoshatja az eső a burkolatról – nyilatkozta Pécsi Norbert, hozzátéve: arra is készülniük kell a közlekedőknek, hogy ahol majd intenzíven havazik, ott mire egy gép az adott körét teljesíti (ez körülbelül kettő-négy óra), addigra újra megmaradhat a hó a burkolaton, így újra kezdődhet a fordulóköre. A kommunikációs vezető hangsúlyozta, hogy a rendelkezésükre álló erőforrásokat a főutakra koncentrálják, majd a mellékutakon végzik el a szükséges beavatkozásokat. 

– Az előrejelzések alapján ugyanakkor keddtől jelentősen változik majd az időjárás, kevés csapadék várható, sőt, a hét közepétől masszív felmelegedés lesz, szilveszterkor akár 10–15 Celsius-fokkal. Ez orvosmeteorológiailag fontos információ, amely ugyanúgy hatással lehet az autósokra, főleg a frontérzékenyekre. Tehát mindenképpen érdemes a következő napokban fokozott óvatossággal közlekednie az autósoknak, utazás előtt pedig mindenképpen tájékozódjanak az aktuális útviszonyokról, forgalmi helyzetről az utinform.hu oldalunkon vagy országos és megyei diszpécsereinknél – hívta fel a figyelmet az előttünk álló napok kockázati tényezői­re Pécsi Norbert.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában