Galériával

2021.12.13. 18:48

Koncerttel és díszpolgári címmel ünnepeltek a nyárlőrinci templomban

Nem úgy alakult a harmadik adventi gyertya meggyújtása Nyárlőrincen, mint ahogyan azt a szervezők elgondolták. Az időjárás ugyanis közbeszólt, és az első gyertya meggyújtásához hasonlóan most is eleredt az eső, így a templomban tartották meg az adventi rendezvényt.

Szentirmay Tamás

Pénzváltó István átadta Zayzon Jenőné számára a díszpolgári kitüntetést. Fotó: Szentirmay Tamás

Fotó: SZENTIRMAY TAMÁS

Azt tervezték, hogy a hagyományoknak megfelelően az óvoda előtti parkban fogják majd meggyújtani, a harmadik gyertyát, de az eső közbeszólt. Így a katolikus templomot választották, ahol először Rimócziné Forgó Ildikó olvasott fel egy novellát, majd a harmadik gyertyát Salánki Ferenc plébános gyújtotta meg. Ezt követően Clebik Jenőné szavalt el egy alkalomhoz illő verset. Az ünnepség egyik fénypontja Tóth Levente közel egy órás koncertje volt, aki Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karán tanul Klasszikus Ütőhangszer szakon, középiskolai tanulmányait pedig Kecskeméten a Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskolában folytatta. Marimbán és vibrafonon játszott, zongorán Túri-Nagy János kísérte, aki a templom két éve átadott orgonáját is megszólaltatta az ünnepség végén.

Minden évben a falukarácsony alkalmával szokták átadni a településen a kitüntető díjat, díjakat. 

A járvány miatt ezúttal elmarad a falukarácsony, ezért a kitüntető díjat ezen a napon adta át Pénzváltó István, még pedig Zayzon Jenőnének, ami nem volt más, mint díszpolgári elismerés. 

A volt jegyző három és fél évtizedig dolgozott a községházán, megbecsült polgára volt a településnek. Munkáját és érdemeit a polgármester ismertette. Nyárlőrinc életében ő a második ember, aki megkapta a díszpolgári kitüntetést. Az elsőt dr. Szentjakabi Lázár István plébános kapta 2000-ben. Zayzon Jenőné megköszönte az elismerést, majd a szervezők a jelenlévőket a hagyományoknak megfelelően, forralt borral, teával, mandarinnal és szaloncukorral kínálták.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában