Vadgyérítés

2021.12.08. 04:50

Kilövik a vaddisznókat a kecskeméti szabadidőközpontban

Múlt héten kezdődött és december 19-ig tart a kecskeméti Benkó Zoltán Szabadidőközpontban a kárt okozó és veszélyes vaddisznók kilövése. A 17 órai záráskor a területet minden látogatónak, így a horgászoknak is el kell hagyniuk.

Hraskó István

Forrás: Illusztráció/shutterstock.com

Fotó: Illusztráció

Mint a Hírös Sport Nonprofit Kft. közölte, a vadkilövés a betelepült vaddisznókat érinti, melyeket hivatásos vadász ejt el.

– A szabadidőközpont látogatóinak figyelmét kollégáink minden belépéskor felhívják a zárást követő kilövésekre. A 17 órai zárás ebben az időszakban a horgászokra is vonatkozik – hangsúlyozta a cég.

Portálunk munkatársa hétvégén őzet is látott, közvetlenül a domb mellett a fák között, de mint megtudtuk, ez csak véletlen lehet, „hivatalosan” nem lehetnek a szabadidőközpont területén. Egyébként sem őzről lehetett szó, hanem dámvadról. Ezek főleg a Vízmű utca felől a kerítés mellett tűnnek fel, és mint a Hírös Sport honlapjáról kiderül, még a terület kialakítása során kerültek betelepítésre.

Élőhelyük nem tartozik a szabadidőközponthoz, a látogatók elől elzárt, Bácsvíz Zrt. által kezelt területen élnek.

Mivel a területen természetes ellenségük nincs, zavartalanul élnek és szaporodnak. Mivel a területüket körülvevő kerítésnek nincs mindenhol beton talpazata, valószínűleg egy ponton felfeszítették és ott mentek be a szabadidőközpontba. De így őket nem fenyegeti veszély a vadászok részéről.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában