Támogatás

2021.12.27. 06:53

Kétmilliárd forintot kap a KeKo a kecskeméti önkormányzattól

A jövő évben kétmilliárd forinttal támogatja a kecskeméti önkormányzat a Kecskeméti Közlekedési Központ Kft.-t. Ennek egyik fő oka, hogy a kormányintézkedések miatt sokan buszoznak ingyenesen, de dr. Homoki Tamás alpolgármester szerint a veszteségek ellenére nem szabad a menetrendet visszavágni.

Hraskó István

A buszjáratok számát a nehézségek ellenére sem szeretnék csökkenteni

Forrás: Hraskó István/archív felvétel

 A város napokban elfogadott 2022-es költségvetésében kétmilliárd forintos előirányzat szerepel a helyi közösségi közlekedés, azaz a Kecskeméti Közlekedési Központ (KeKo) támogatása sorában. Ez az az összeg, amelyre a KeKo-nak előreláthatólag szüksége lesz a működésére, a buszoztatás szervezésére-lebonyolítására és a bevételekkel nem fedezett veszteségek finanszírozására. A témáért felelős alpolgármester, dr. Homoki Tamás a képviselő-testület decemberi ülésén hangsúlyozta, ez nagyon jelentős tétel. 

– Ötszázmillió forint pluszt kell belerakni jövőre a közösségi közlekedésbe. Mit tehetnénk? Vegyünk vissza a menetrendből, tegyük az emberek mindennapi életét még nehezebbé azzal, hogy kevesebb busz megy? Vagy pedig húzzuk össze a nadrágszíjat és mondjuk azt, hogy igen, megoldjuk ezt a problémát? – tette fel a kérdést az alpolgármester, nyilvánvalóvá téve, hogy természetesen az utóbbi lehetőségre fog szavazni. 

– Felépítettünk egy működőképes rendszert, ez úgy gondolom, valamennyiünk megelégedésére szolgál. Arról kell döntenünk, hogy a költségek csökkentése érdekében ezt a rendszert tönkreverjük-e, vagy megpróbáljuk fenntartani, az erőnket megfeszítve – folytatta Homoki Tamás, hangsúlyozva: ha a pandémia és a gazdasági nehézségek elmúlnak, a már megteremtett alapokra jól lehet majd támaszkodni, és a buszoztatásból származó bevételek is növekedni fognak. 

– Kétségtelen tény, hogy ezt az ötszázmillió forintos pluszt elsősorban az okozza, hogy sok utasnak ingyenes vagy kedvezőbb közlekedési lehetőséget kell biztosítani. Lehet persze vitatkozni azon, hogy a kormány nem engedi emelni a különböző díjakat, új díjtermékek bevezetését, de úgy gondolom, hogy ezt a helyzetet túl kell élni. Azok az intézkedések, amelyek a KeKo többletfinanszírozását szükségessé teszik, pont az emberek, a munkába járók érdekében történtek, és ha ők nehéz helyzetben vannak, tegyük meg azt, hogy az ingyenes utazással segítjük őket – mondta az alpolgármester. 

Egy tavaly novemberi kormányrendelet értelmében egyébként a koronavírus miatt elrendelt veszélyhelyzet alatt – melyet 2022. június 1-jéig meghosszabbítottak – a helyi buszokon is díjmentesen utazhatnak az egészségügyi dolgozók, az orvos- és egészségtudományi képzésben részt vevő hallgatók, a szociális, gyermekjóléti vagy gyermekvédelmi szolgáltatónál, intézményben, hálózatnál dolgozók, a köztisztviselők, kormánytisztviselők, valamint a honvédelmi vagy rendvédelmi feladatokat ellátó szerveknél jogviszonyban állók. 

Az ellenzéki Szövetség a Hírös Városért Egyesület frakcióvezetője, Király József – a városüzemeltetés és fejlesztési bizottság elnöke – szerint annak idején nagy közös elhatározás és döntés volt a DAKK-tól elköszönni és bevezetni az új szolgáltatási modellt. Véleménye szerint ezt mindenféleképpen fenn kell tartani, ezért a költségvetést és ezzel együtt a KeKo megemelt előirányzatát is elfogadásra javasolta a városi közlekedés érdekében. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában