Vigyázat!

2021.12.22. 16:41

Kecskeméten keresték a korábban Halason feltűnt fekete párducot

Egy bejelentés alapján a rendőrség és a Kecskeméti Vadaskert munkatársai is a helyszínre siettek. Kutatásuk során kiderült azonban, hogy valószínűleg nem a vadmacska kószálhatott a megyeszékhelyen.

baon.hu

Fotó: Illusztráció/shutterstock.com

Fotó: Shutterstock

Horváth Erika, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szóvívője érdeklődésünkre elmondta, hogy szerdán bejelentés érkezett a rendőrségre, miszerint a kecskeméti Auchan áruház és a Helvéciai út által határolt területen látták a korábban Kiskunhalason feltűnt fekete párducot.  A rendőrség több egységgel vonult ki a helyszínre.

A Kecskeméti Vadaskert munkatársai is a helyszínre siettek. — A rendőrkapitányságról kaptuk a hívást, hisz szoros együttműködésben vagyunk velük. A szükséges felszereléssel és felkészütséggel mentünk a helyszínre, vittünk magunkkal altatót, valamint a vadaskertben dolgozó kollégák előkészültek, hogy azonnal tudjanak indulni, ha megtaláljuk az állatot és elaltatjuk — mondta Tokovics Tamás, a Kecskeméti Vadaskert igazgatója. 

Megtudtuk tőle azonban, hogy bár láttak nyomokat, amik egy nagytestű állaté lehetnek, de véleményük szerint, valószínűleg azok inkább egy kutyától származnak, nem pedig egy fekete párductól. — Megnéztük a helyszínen készült fotókat, bejártuk azt a terület is, ahol a fotó készült, de nem találtuk nyomát a macskának és a fotók alapján kevésbé beazonosítható az állat, így valószínűleg nem a Halason látott párduc tűnt fel Kecskeméten. A rendőrséggel egyeztettünk a helyszínen, ők sem találtak a nagymacskára utaló nyomokat — hangsúlyozta az igazgató.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában