Inforgrafikával

2021.12.10. 09:04

Így változott a fertőzöttek száma Bács-Kiskun megyében

Péntek reggelre újabb 439 főnél mutatták ki a koronavírus-fertőzést Bács-Kiskun megyében.

baon.hu

Forrás: shutterstock

Fotó: Shutterstock

Mint arról mi is beszámoltuk, a  beoltottak száma 6 176 567 fő, közülük 5 883 873 fő már a második oltását is megkapta, 2 906 959 fő pedig már a harmadik oltást is felvették. 6884 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 1 182 922 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma — olvashatók a péntek reggeli adatok a hivatalos közleményben.

Elhunyt 166 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 36 429 főre emelkedett. 

A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 968 897 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 177 596 fő. 6939 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 573-an vannak lélegeztetőgépen. Az Oltási akcióban már összesen 1 millió 314 ezren vettek fel oltást, az akció december 12. vasárnapig tart, addig lehet előzetes időpontfoglalás nélkül menni az oltópontokra. Hamarosan megnyílik az időpontfoglaló az 5-11 éves gyermekek oltásához is, csak az érvényesített regisztrációval rendelkező szülők fognak tudni időpontot foglalni.

Bács-Kiskun megyében az elmúlt napon 439 új fertőzöttet azonosítottak.

A járvány kezdete óta összesen 63309 fertőzöttek regisztráltak a megyében.

 

Fotó: koronavirus.gov.hu

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában