Tiszaalpár

2021.12.16. 12:21

Felújították Alpáron a kamaratermet

Komfortosabb körülmények várják a tisza­alpáriakat a helyi Árpád Művelődési Házban.

Vajda Piroska

A kamaraterem mellett az emeleti irodák hűtését is megoldották.

Fotós: Illusztráció/Shutterstock

 Az Emberi Erőforrások Minisztériuma által biztosított 139 ezer forint támogatásból az intézmény kamaratermének klimatizálását finanszírozták. A támogatást 320 000 forint önerővel egészítette ki az önkormányzat, amiből a kamaraterem mellett az emeleti irodák hűtését is megoldották. Mindemellett a Nemzeti Művelődési Intézet 3 millió forinttal támogatta a művelődési ház működését, amit az önkormányzat többek között a nagyterem klimatizálására fordított. 

A kiépített öt nagy teljesítményű klíma lehetővé teszi, hogy a nyári, meleg időszakban is kellemes hőmérsékletű teremben tarthassák a községi rendezvényeket. A klímák mellett a mai kornak megfelelő, telepített hangtechnika kiépítését is megvalósították. A hangtechnika variálhatóságának köszönhetően a 6 magas minőségű hangfallal bármilyen típusú rendezvény hangosítását megfelelő színvonalon tudják biztosítani a jövőben, legyen az koncert, konferencia vagy falugyűlés.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában