Cetelem Zöldsuli Program

2021.12.13. 07:00

A félmillió forintos nyereményből kerékpárokat akar venni a kalocsai iskola

Az iskola kerékpárokat szeretne vásárolni a támogatásból.

Gábor János

Fotó: Illusztráció/shutterstock.com

Fotó: Shutterstock

A Nebuló EGYMI a Cetelem Zöldsuli Programban megszerezhető két jubileumi díj egyikét nyerte el, tudatta szerkesztőségünkhöz is eljuttatott közleményében a pályázatot alapító pénzintézet. A Zöldebben a suliba – mutasd meg, hogyan közlekedsz másként! című idei kampányra 80 általános iskola adta be a jelentkezését. A tanulóknak egyedi bringás mezt kellett tervezni, majd különböző túrákon részt venni, és egy rövid videóban mindenkit arra ösztönözni, hogy kerékpárral közlekedjen. 

– Nagyon jó hangulatban telt a forgatás, boldogok voltak a gyerekek, hogy a nagyvilágnak is megmutathatják, hogyan járnak suliba – nyilatkozott a diákokkal közös munkáról Stadlerné Rausch Réka osztályfőnök. 

A kisfilmért 500 ezer forint célzott támogatást kaptak egy általuk megjelölt célra, ami a környezetvédelmet szolgálja. Csupor Zsolt Jánosné intézményvezető elárulta: ez esetükben kerékpárok beszerzését jelenti, hiszen a tanulók nagy része hátrányos, sokszor halmozottan hátrányos helyzetű, tehát nincs saját eszközük ahhoz, hogy bringás programokon vegyenek részt. Most végre lesz rá lehetőségük, így az iskola el is kezdte szervezni az első biciklitúrákat, kirándulásokat és vetélkedőket. 

A programot tíz éve alapította a Magyar Cetelem Bank, azzal a szándékkal, hogy felhívja a fiatal generációk figyelmét a természeti erőforrások védelmére. Nem egyedüliként viszik a projektet, hiszen olyan szervezetek támogatják a törekvéseiket, mint a WWF Magyarország, vagy a National Geographic. Eddig 49 millió forintot adtak fenntarthatósági projektek meg­valósítására. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában