galériával / videóval

2021.11.15. 17:25

Ünnepeltek a kecskeméti repülőbázison a légijármű javítóüzem szakemberei

Hétfőn ünnepelte a Magyar Honvédség Légijármű Javítóüzeme a jogelőd megalakulásának 71. évfordulóját. Az Alakulat Napi ünnepségen a hagyományoknak megfelelően elismeréseket is átadtak, majd a The Easy Babies szvingegyüttes lépett fel.

Hraskó István

Fotó: Hraskó István

A Szentkirályszabadján 1950-ben megalakult Tábori Repülőjavító Műhely 1951-ben települt át Kecskemétre, egy év múlva Taszárra költözött, majd 1961 nyarán ismét visszakerült a hírös városba. 1966-tól Magyar Néphadsereg Központi Repülőgépjavító Üzem volt az elnevezése, majd 2001-től MH Légijármű Javítóüzem néven működik a kecskeméti MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázison. Alaprendeltetése a Magyar Honvédség repülőtechnikai és más haditechnikai eszközeinek és felszereléseinek karbantartása, javítása, gyártása és fejlesztése.

Az alakulat parancsnoka, Bozóki János ezredes beszédében hangsúlyozta: a tavalyi és az idei év is sok váratlan fordulatot hozott, a világjárvány okozta veszélyhelyzet következtében fokozott igénybevételnek voltak kitéve a katonák és honvédelmi alkalmazottak egyaránt. Hozzátette, a hétköznapi feladatok mellett maximálisan helyt álltak, ehhez viszont elengedhetetlen a folyamatos fejlődés és képzés.

Tavaly (amikor elmaradt az ünnepség) és idén is kiemelt feladatuk volt a Mi–17 szállító helikopterek időszakos munkáinak magas szintű és sikeres végrehajtása, a Mi–17 és Mi–24 helikopterek fedélzeti rendszereinek műszaki változtatása, fejlesztése. Megkezdték az A319 repülőgépekre a típustanfolyamokat, megjavították az új H145M helikopteren a sérülést, légvédelmi és földi kiszolgáló eszközökhöz és D–20-as ágyúkhoz gyártásokat végeztek, ellátták a honvédség mérésügyi kiszolgálását és az új típusú légijárművek mérőeszközeinek rendszerbe illesztését, kalibrálását. Ezenkívül biztosították a honvédségben használt gázpalackok biztonságtechnikai felülvizsgálatát és töltését, valamint ellenőrizték a tűzi vízforrásokat. A szélesebb lakosság számára is látható munkájuk volt a körforgalomban lévő MiG–21-es vadászgép leemelése, újrafestése és visszahelyezése, és aktívan részt vettek a Nemzetközi Repülőnap és Haditechnikai Bemutató lebonyolításában, valamint több, honvédséget népszerűsítő eseményen – emelte ki Bozóki János ezredes.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában