Kecskemét

2021.11.07. 15:30

Tanulmányi sikerei mellett a légtornára is jut ideje Pancza Zsófiának

Rangos, országos versenysikert ért el a Kecskeméti Katona József Gimnázium tanulója, Pancza Zsófia, aki már eddig is számos megméretésen bizonyította tudását. A 11. évfolyamos tehetséges diáklány azonban nemcsak a tanulásra fordít nagy figyelmet, hiszen a mozgás is a mindennapjai része, szabadidejében légtornázik és sokat túrázik.

Sebestyén Hajnalka

Pancza Zsófia szívesen túrázik

Fotó: Sebestyén Hajnalka

– A 42. Kitaibel Pál biológia és környezetvédelmi országos verseny döntőjében ötödik helyezést értél el, mely rendkívül komoly eredmény. Milyen pluszt adott számodra ez a megméretés?

– Most indultam először ezen a versenyen, a sok kutatómunka által rengeteg plusztudásra tettem szert. Jó érzés az erdőben úgy túrázni, hogy sok növénynek tudom a pontos nevét. A verseny azonban szinte teljes mértékben a lexikális tudásra épített, nem voltak logikai vagy kreatív feladatok, melyeket személy szerint örömmel vettem volna.

– Milyen jellegű feladatokat kellett megoldani?

– A verseny már az előző tanévben elkezdődött, az országos fordulót most ősszel rendezték meg. A feladatok alapjait adták a Természet Búvár magazinban lévő újságcikkek, a 2020-as év állat-, növény- és gombafajai. Ezekhez kapcsolódóan egy rövid esszét is írnunk kellett. A harmadik, országos, illetve nemzetközi fordulóban már összetettebb feladatok voltak. A döntő online formában zajlott le. A Természet Búvár magazinok egyes részleteiből továbbra is készülni kellett és a 2020 év fajainak jellemzőiből, de ezek mellé már 200 állat és 200 növény latin és magyar nevét is meg kellett tanulni, fel kellett tudni ismerni őket kép alapján. A legnagyobb projekt, amivel a döntőre készültünk, egy ötperces időtartamú kiselőadás volt, amelynek témája a lakóhelyem természetvédelmi értékeinek vagy annak környékén található környezetvédelmi probléma bemutatása volt.

Pancza Zsófia szívesen túrázik, kirándul szabadidejében
Fotó: Sebestyén Hajnalka

– Mit választottál témádnak?

– A Kecskemét közelében zajló, kunpeszéri és bugaci gyepeken a rákosi vipera védelméért folyó Rákosi Vipera Természetvédelmi Értékének Javítása nevű programot választottam témámnak. A területen vipera-monitoringban és szürkekáka magjainak gyűjtésében is részt vettem. Az előadásom jól sikerült, ennek pontszáma nagyban beleszámított a végeredménybe.

– Kedvenceid közé tartozik a biológia?

– Alapvetően mindegyik tantárgyat szeretem. 9. osztály óta a biológiát és kémiát emelt óraszámban tanulom, ezeket nagyon szeretem. Emellett a fizika és az irodalom is a kedvenceim között van. A biológia áll azonban a legközelebb hozzám, azon belül is az emberélettant és a biokémiát szeretem a legjobban.

Nagyon izgalmas megismerni, mennyire összetett minden élőlény, és az ezen a területen elérhető rejtélyek és lehetőségek is vonzanak, mint például a génmódosítás.

Természetesen a biológia által a környezetvédelem is közel került hozzám, igyekszem is tudatosan élni és többeket erre buzdítani. Ez elég nehéz mindannyiunk számára, hiszen az egész életünk hihetetlen pazarlóra van „beprogramozva”.

– A szabadidődet hogyan töltöd?

– Szívesen olvasok. A kedvenceim a krimik, de a XX. századi írók verseit és novelláit szintén nagyon szeretem. Nemcsak szabadidőmben, hanem tanulás közben is gyakran hallgatok zenét, modernt és klasszikust egyaránt. Az általános iskolai tanulmányaimat a Kodályban végeztem, így a zongorázás is közel áll hozzám, bár mostanában egyre kevésbé jut rá időm. Körülbelül másfél éve pedig elkezdtem légtornázni, amit nagyon élvezek. Ezeken kívül szívesen rajzolok. A családommal az iskolai szünetekben és hétvégén gyakran kirándulunk, túrázunk. Háziállatainkkal is gyakran foglalkozom.

– Hogy kell elképzelni a légtornát, mintha cirkuszban lennénk?

– Igen, cirkuszban is láthatunk hasonlót, bár az edzéseken mi csak silket (hosszú kétágú anyag), hammockot (U alakú anyag) és karikát használunk, trapézt nem. Ezeken az eszközökön végzünk különféle gyakorlatokat, gyakorlatsorozatokat. Többször volt már olyan alkalom, amikor edzőnk helyett hivatásos cirkuszi artista tartotta meg az órát.

Nagyon szeretem a légtornát, mivel fejleszti az erőnlétet, az izmokat, a koncentrációt és a hajlékonyságot is, szóval elég összetett.

A változatossága miatt nagyon megszerettem.

– Hogyan képzeled el a jövőd?

– Mindenképpen a biológia és a kémia, esetleg a fizika irányában szeretnék továbbtanulni. Egyelőre azonban még nincs konkrét elképzelésem, sok minden érdekel. Az utóbbi időben leginkább az orvosi vagy állatorvosi egyetemekben gondolkodom.

Segítették a felkészülésben

Zsófi felkészítésében segítségére voltak tanárai. Elsőként a 9–10. osztályban Hegedűs Marietta, majd a 11. évfolyamtól Ragó Anikó. Rajtuk kívül a Kiskunsági Nemzeti Park munkatársai is aktív részesei voltak a sikeres felkészülésének.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában