galériával

2021.11.04. 06:55

Születésnapján köszöntötték Buda Ferenc költőt, Kecskemét díszpolgárát

Nyolcvanötödik születésnapján köszöntötték szerda kora este Buda Ferenc Kossuth-és József Attila-díjas költőt a kecskeméti Katona József Könyvtárban, ahol zsúfolásig megtelt a díszterem a város díszpolgárának tiszteletére.

Hraskó István

Családja, gyermekei, unokái mellett ott volt az ünnepi eseményen Szemereyné Pataki Klaudia polgármester, dr. Salacz László országgyűlési képviselő és dr. Szeberényi Gyula Tamás alpolgármester is.

– Szemerkélt az eső, álltál a buszmegállóban, bőrkabátban. Körülbelül akkor is ennyi hajad volt, mint most, áztál, és arra gondoltam, hogy itt egy pásztor, aki megküzd az elemekkel, elviseli az esőt, a napsütést, mindent és várod a sorsot – idézte fel a költővel jó kapcsolatot ápoló Szeberényi Gyula Tamás egy húsz évvel ezelőtt találkozásukat, mikor Marosvásárhelyre utaztak, a székelyek fővárosát aztán egy reggel séta során közösen fedezték fel.

– Az ilyen emberi kapcsolatok miatt is kedvelünk téged, természetesen a költészetedért is, és az emberi tartásod miatt, amellyel példát mutatsz számunkra. Az egész életutad egy példa – jelentette ki az alpolgármester, felidézve, hogy Buda Ferencet 1956-ban letartóztatták, három három verse miatt bűnvádi eljárás indult ellene, és egy év börtönre ítélték. – Minden egyes versed apró megfejtése létünk titkainak. Az élet ingoványos talaján nem csupán eligazítanak, hanem gazdagítanak is minket – zárta a születésnapos költő méltatását dr. Szeberényi Gyula Tamás.

Ezt követően Füzi László, a Forrás főszerkesztője beszélgetett az ünnepelttel. Mint kiderült, a szépirodalmi folyóirat novemberi számában a főmunkatárs Buda Ferenc sorra veszi számára legkedvesebb tárgyainak egy részét, melyek – ahogy írásában fogalmaz – élete során „társaságába kerültek”. Az este során megemlítette például azt a katonai csajkát, amely édesapjával megjárta az orosz frontot a második világháborúban, majd hazaérve fiának adta.

De a Forrást kinyitva sok érdekességet megtudhatunk az édesanyjától örökölt, kopott, öreg fakanálról, egy pár babacipőről, az ősök fájáról vagy egy faragóbunkóról is.

Füzi László a számára fontos és meghatározó könyvekről is kérdezte a költőt. Buda Ferenc elmondta: még nem járt iskolába, amikor édesanyjától – aki nem járhatott iskolába, de imádott olvasni – húsvéti ajándékként megkapta Petőfi összes költeményét. A piros kemény fedelű kötetet már gyermekként ronggyá olvasta, és „haszontalan lurkóként” a végén lévő üres lapokra „firkált” is.

Fotó: Hraskó István

Ahogy Füzi László a Forrás novemberi számában a születésnapos ifjúságáról írt tanulmányában kiemeli, és miként az a beszélgetésben is előkerült, a legerősebb, meghatározó élményt Buda Ferenc számára József Attila költészetének megismerése jelentette. Ráadásul ez elsőre roppant gyorsan ment végbe, hiszen egy kölcsönkapott József Attila-kötetet egyetlen „lázas éjszaka” olvasott végig, pokróc alatt zseblámpával világítva, és ennek hatására döntött úgy, hogy bármiből is kell majd megélnie, hivatásának az írást, a költészetet fogja tekinteni. De imádta a húszkötetes Az állatok világa című sorozatot is, melyet ugyancsak édesanyja cipelt haza a debreceni zsibvásárról.

A járványügyi helyzet és a terem zsúfoltsága miatt a tervezettnél rövidebb születésnapi beszélgetés végén Buda Ferenc több versét felolvasta, majd olvasóinak még hosszan dedikálta köteteit.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában