öregcsertő

2021.11.11. 16:32

Rettegésben tartotta egy gyöngybagoly a baromfinevelő telepen élő állatokat

Az elmúlt napokban egy gyöngybaglyot kellett elkapnia a Kiskunsági Nemzeti Park munkatársának, ugyanis a bagoly rettegésben tartotta az Öregcsertőhöz közeli baromfinevelő telepen élő állatokat.

Várkonyi Rozália

Forrás: knp.hu

Fotó: Agócs Péter

Nem szokványos madármentést hajtottak végre egy Öregcsertőhöz közeli baromfinevelő telepen, ahová – valószínűleg egy szellőztetés alkalmával – egy gyöngybagoly repült be. A madárnak egész jó helye volt ott, hiszen minden nap el volt látva élelemmel, amit viszont a pár hetes csirkék nem fogadtak kitörő örömmel, hiszen néhányukat elfogyasztotta, a többieket pedig félelemben tartotta.

Arról szó sem lehetett, hogy a bagoly állandó lakótársa lesz a baromfiknak, így az állattelep vezetője értesítette a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság Természetvédelmi Őrszolgálatát. Mint írják, a természetvédelmi őrnek nem volt egyszerű dolga a hívatlan vendéggel, mert a bagoly 4-5 méteres magasságban repkedett a 90 méter hosszú csarnokban, amely tele volt csirkékkel. Végül egy függönyhálóval sikerült sérülésmentesen befogni a ragadozómadarat, amely az előzményekből adódóan igen jó kondícióban volt. Gyűrűzése után az állattartó teleptől viszonylag messze, egy megfelelő élőhelyen, a Vörös-mocsár Természetvédelmi Terület tanyás térségében engedte szabadon.

Fotó: Agócs Péter / knp.hu

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában