galériával

2021.11.03. 16:55

Orosz és amerikai űrhajósok is érkeztek Kecskemétre

Nyolc korábbi űrhajós látogatott szerdán Kecskemétre, a Neumann János Egyetemre, köztük az orosz Jurij Uszacsov, aki 552 napot töltött az világűrben és az amerikai Randolph J. Bresnik, aki kétszer is tett űrsétát.

Hraskó István

Fotó: Hraskó István

A Nemzetközi Űrhajós Szövetség 33. kongresszusát Budapesten rendezik november 1-5. között. Cél a tapasztalatok átadása, amellyel szeretnék lelkesíteni a fiatalokat és a kutatókat Magyarországon az űrkutatás iránt. Ennek érdekében a résztvevők egyetemista és középiskolás diákokkal is találkoznak Budapesten és több vidéki városban, így Miskolcon, Győrben, Debrecenben és Kecskeméten is.

A hírös városba szerda délelőtt látogatott el nyolc űrhajós: három orosz, két amerikai, valamint egy-egy osztrák, román és szlovák.

Az asztronauták között több olyan is volt, aki elképesztően hosszú időt töltött a világűrben. Így például Jurij Uszacsov összesen 552 napra, azaz majdnem másfél évre hagyta el a Földet, Valerij Korzun pedig 381 napra. Randolph J. Bresnik pedig kétszer tett sétát az űrben, pontosabban kutatott és szerelt, ezalatt majdnem 12 óráig volt az űrrepülőgépen kívül. Kecskemétre jött Franz Arthur Viehböck, az első osztrák (1991), és Ivan Bella, az első szlovák (1999) űrhajós is. A campus előadóterme teljesen megtelt középiskolás diákokkal és egyetemi hallgatókkal a rendezvény idejére. Egy kisfiúnak különösen nagy lehetett az öröme, hisz az előadások alatt Randolph Bresnik mellett ülhetett, sőt az amerikai asztronauta egy kis ajándékkal is meglepte.

Fotó: Hraskó István

Szemereyné Pataki Klaudia polgármester megnyitóbeszédében emlékeztetett: talán kevesen tudják, de az első magyar űrhajós, Farkas Bertalan felkészítésében kecskeméti szakemberek is részt vettek, a Repülőorvosi Alkalmasságvizsgáló- és Kutató Intézet részéről.

– Akik már jártak az űrben, ők egészen más perspektívából látják a világunkat, ők értik és érzik az emberiség jövőjét. A modern kor vívmányait elsősorban az űrkutatásnak köszönhetjük – mondta a polgármester, hozzátéve: Kecskemét és a Neumann János Egyetem azon kevés helyek közé tartozik hazánkban, ahol az űrkutatáshoz kapcsolódó területekkel is foglalkoznak.

Fotó: Hraskó István

– Az űrkutatást szokták a lehetetlen tudományának nevezni, hiszen nemcsak átfogó és összetett tudományos, matematikai, műszaki, technológiai ismereteket igényel, de az ember fizikai és szellemi teljesítményének határait is a végsőkig feszíti – mondta beszédében dr. Fülöp Tamás, az egyetem rektora. Majd Isaac Asimov amerikai tudományos-fantasztikus írót idézte: „Az emberiség csupán a nagy próbatételek leküzdésével emelkedhet a csúcsok felé. Csak a veszély és nyugtalan bizonytalanság készteti újabb és dicsőségesebb hódításokra”.

Fülöp Tamás szóba hozta, hogy az űrkutatást gyakran éri az a vád, hogy túl sokba kerül, és az arra fordított anyagi erőforrásokat másra is el lehetne költeni. Ezzel kapcsolatban a rektor kiemelte: elvitathatatlan tény, hogy az űrkutatás eredményei számos esetben forradalmasították a technológiát, innovatív megoldásokkal járultak hozzá az emberiség fejlődéséhez.

– Talán része volt abban is, hogy az ember önmagát is jobban megismerje és megértse. És megértse azt is, hogy otthona, a civilizáció bölcsője,

a Föld egyedi és megismételhetetlen jelenség, olyan valóság, amelynek jövőjéért közös felelősséggel tartozunk.

Asimov szerint napjainkban és különösen a jövőben – hozzátehetjük, már a jelenben is – a Föld egyetlen részének sem lehet javára a másiknak a kára. Együtt boldogulunk mindannyian vagy pusztulunk el. Ezt a felismerést erősítette meg a kutatóűrhajósok tapasztalata, és ezt kell szem előtt tartani a tudomány művelése, az űr felfedezése, az új technológiák kifejlesztése során is – mondta dr. Fülöp Tamás.

Lehet jelentkezni űrhajósnak

Kezdetét vette a második magyar tudományos űrhajós misszió, a Hungarian to Orbit (Hunor) program toborzása, amelyre elektronikusan, a hunor.gov.hu oldalon lehet jelentkezni 2022. január 31-éig. Mivel tudományos misszióról van szó, a nemzetközi standardoknak megfelelő testmagasság, testsúly és más paraméterek mellett kifejezetten fontos a felsőfokú végzettség, az angol és lehetőleg orosz nyelvtudás, valamint a mentális stabilitás és a csapatban dolgozás képessége. A leendő magyar űrhajóst a jövő évben választják ki, ezután zajlik majd a fizikai felkészítés és tudományos képzés.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában