Erasmus+

2021.11.22. 07:00

Nemzetközi delegáció látogatott Kalocsára

Négy európai nemzet pedagógusai ismerkedtek a tanulók fejlesztésének módszereivel.

Gábor János

A vendégtanárokat a városházán is fogadták

Fotó: Gábor János

Az Erasmus+ pedagógusokat érintő programjaiban iskolák és óvodák nemzetközi együttműködése valósul meg, ennek keretében érkezett nemzetközi delegáció Kalocsára is a múlt héten. A cél mindig a tapasztalatcsere, vagyis az, hogy megismerjék egymás módszertanait, órarendjeit, és a tanulók fejlesztésének sajáttól eltérő megoldásait.

Az egyhetes látogatásra négy nemzet 3-5 fős csoportjai jöttek el: Olaszország, Lettország, Törökország és Lengyelország is delegált tanítókat, míg Ausztria a járványhelyzet miatt az utolsó pillanatban lemondott a lehetőségről.

– Az első pillanattól kezdve sokat tanultunk egymástól és egymásról. Prezentációk segítségével bemutatkoztak az iskolák, így például arról is szó esett, hogy mekkora létszámban dolgoznak és milyen alapokról indulnak a gyerekekkel – osztotta meg Tóth Annamária helyi Erasmus-koordinátor.

A Fényi Gyula Általános Iskola Belvárosi Tagiskolájában dolgozó pedagógus sorra vette: az első nap ismerkedése után homokmégyi néprajzi előadáson vettek részt, míg a másodikon ellátogattak a kalocsai Viski Károly Múzeumba, és fogadták őket a városházán is. Itt dr. Filvig Géza polgármester és Simon Zoltán alpolgármester mutatta be röviden a város helytörténetét, gazdaságát, agrá­riumát, folklórját, illetve oktatását.

A rá következő napokban a technológiai és tudományos (STEM) oktatási elemek miatt meglátogatták a robottechnológiákat is alkalmazó fajszi Pata Művek gyárát, valamint a Bajai SZC Kalocsai Dózsa György Technikum műszaki gyakorlati termeit és a szegedi Szent-Györgyi Albert Agóra Informatika Történeti Kiállítását. A hétvégén jártak továbbá Budapesten, a Parlamentben, illetve egy robotikai élményközpontban. A kalocsai Erasmus-koordinátor kérdésünkre kifejtette: a nemzetközi projekt programjába azért foglaltak bele ennyi robotikát, mert a Nemzeti Alaptanterv már általános iskolai szinten is tartalmaz blokkprogramozással kapcsolatos feladatokat, és erősíti az eszközökkel támogatott oktatás elvét is.

A vendégtanárokat a városházán is fogadták
Fotó: Gábor János

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában