kecskemét / galériával

2021.11.08. 20:04

Megköszönték Ramháb Mária példaértékű vezetői munkásságát

Hármas jubileumot ünnepeltek hétfőn Kecskeméten, a Bács-Kiskun Megyei Katona József Könyvtárban. A névadó Katona József születésének 230., a könyvtárépület átadásának 25. évfordulóját és Ramháb Mária nyugalmazott igazgató 30 éves vezetői jubileumát együtt köszöntötték a partnertalálkozóval egybekötött ünnepségen.

Sebestyén Hajnalka

A ma ismert könyvtárépület 1996-ban nyitotta meg kapuit. Története azonban sokkal messzebbre mutat, akadnak, akik még jól emlékezhetnek arra, hogy közvetlen előtte a városháza oldalában működött a könyvtár. A mai épület helyén, az Arany János utca végén pedig karácsonyi vásárokat is rendeztek.

A partnertalálkozó vendégeit Bujdosóné dr. Dani Erzsébet megyei könyvtárigazgató köszöntötte elsőként. A hármas jubileum kapcsán részletekbe is bocsátkozott. Katona József, a város szülötte 230. évvel ezelőtt 1791. november 11-én született. Az első kecskeméti közkönyvtár 1897-ben nyitotta meg kapuit, Kada Elek polgármestersége idején. Az intézmény 1955-ben vette fel Katona József nevét. 1993-ban tették le a mostani épület alapkövét, majd 1996-ban avatták fel. Majd rátért elődje, Ramháb Mária példaértékű munkásságára, aki idén tavasszal vonult nyugdíjba, és 1991 és 2021 között vezette magas színvonalon, alázatos szakmaisággal az intézményt.

A város nevében Engert Jakabné alpolgármester gratulált a könyvtár vezetőségének és munkatársainak.

Kiemelte: a könyvtárban mindig is a hagyományokat ötvözték a legmodernebb technológiákkal, miközben őrizték és tovább vitték a szellemi értékeket. Szakmailag átgondolt és eredményes munkájukat folyamatosan elismerik országos szinten is: család- és gyermekbarát intézménnyé váltak és kétszer érdemelték ki a Minősített könyvtár címet.

Ramháb Mária nyugalmazott igazgatónak külön is gratulált a három évtizedes vezetői munkásságáért. Sok újítása és kreatív ötlete nyomán számos olyan program valósult meg az évek során, melyek sokaknak szereztek örömet. Az alpolgármester végül megerősítette, továbbra is számíthatnak az önkormányzat támogatására.

A köszöntők sorát Rideg László, a megyei önkormányzat elnöke zárta. Felidézte emlékeit a könyvtár építéséről, majd első személyes benyomásait az épület átadását követően. Kiemelte: Ramháb Mária és kollegái mindig is hittel, lelkesedéssel végezték munkájukat. A könyvtár sikere nemcsak Kecskeméten volt mérhető, hiszen Bács-Kiskun megye számos településén található fiókkönyvtáruk. Az elmúlt évek során több alkalommal járt egy-egy megújult könyvtár avatóünnepségén, és látta a jövő nemzedékének, a gyermekek szemében az örömöt a könyvtárba lépve. A könyvtár még a legkisebb településeken is egy olyan helyet jelképez, ahová jó betérni, jó lenni.

A partnertalálkozó további részében Gaborják József, az Alapítvány a Bács-Kiskun Megyei Könyvtárért kuratóriumának elnöke visszatekintést nyújtott a könyvtár építésének előzményeibe és történetébe. Csapó Noémi tájékoztató könyvtáros bemutatta az új mobiltelefonos könyvtári applikációt, valamint a könyvtárról készült virtuális sétát, majd Katona Tibor, a tájékoztató szolgálat vezetője a Katona József Bibliográfiáról mesélt.

Végül virágcsokorral és ajándékkal köszöntötték Ramháb Máriát nyugdíjba vonulása alkalmából. Méltatását Koleszár Márta, a Gyermek- és Tinivilág vezetője rendhagyó módon tette meg. Tavasszal, nyugdíjba vonulása alkalmából a dolgozók, és a könyvtárhoz közeli emberek egy-egy idézetet dobtak egy befőttes üvegbe, melyeken az állt, mit köszönhetnek neki. Ezekből olvasott fel részleteket. Ramháb Mária meghatódva köszönte meg a szép szavakat és ajándékokat. Mikulás Ferenc, a Kecskemétfilm Kft. ügyvezetője, külön is köszöntötte a nyugdíjba vonult igazgatónőt.

A partnertalálkozót a Katona József Könyvtár női karának zenei műsora zárta.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában