Javasolják a védőoltást az orvosok Bács-Kiskun megyében

Ezrével betegednek az emberek ezekben a napokban. A Covid-járvány nem kevés halálos áldozatot követel. Vajon mit tehetnek azok a családorvosok, akik jól ismerik a pácienseket évek óta? Van-e még valamilyen eszköz a tarsolyukban, hogy meggyőzzék a kételkedőket arról: a vakcina felvétele életeket ment. Családorvosokat kérdeztünk.

Barta Zsolt

Kecskemt, 2021. november 15. Alcs Rita szakorvos beolt egy frfit a nmet-amerikai fejleszts Pfizer-BioNTech koronavrus elleni oltanyag, a Comirnaty-vakcina harmadik, emlkeztet adagjval a Bcs-Kiskun Megyei Oktatkorhz oltpontjn Kecskemten 2021. november 15-n. MTI/Bs Csaba

Fotó: Bús Csaba

Folyamatosan oltunk. Ma is volt vagy 30 páciensünk, akik felvették a vakcinát. De akit nem lehet meggyőzni, azt mi, orvosok sem tudjuk befolyásolni – nyilatkozta dr. Judák József soltvadkerti háziorvos portálunknak. Majd hozzá tette: a gyanúsakat azonnal szűrjük. Akik most jönnek oltatni, azok többnyire olyanok, akik már felvettek két vakcinát. Ők tavasszal már voltak itt. Nem is kérdés, hogy jönnek, velük nincs is gond. Sőt azt mondhatom, hogy van, amikor várniuk kell, hogy sorra kerüljenek, mert meg van határozva, mennyit oltási csomagot bonthatunk fel. A körülményekhez képest tisztességesen meg lehet oldani az oltást, ezzel nincs gond. Pfizer-­vakcinát adunk, ha valaki mást szeretne, annak Kiskunhalason és Kecskeméten lehet igényelnie – mondta dr. Judák József családorvos.

Hasonló tapasztalatai vannak dr. Tüske László kiskőrösi háziorvosnak. Mint mondta, akik eldöntötték, hogy nem akarják az oltást, azoknak bármit mond az ember, nem hajlandóak felvenni. Aki azt mondja, hogy nem, azt nem lehet meggyőzni. – Akadt olyan szemérmetlen páciens, aki vakcina nélkül igazolást akart kérni az oltásról, kategorikusan nem volt a válaszom – hangsúlyozta a háziorvos. Majd hozzátette: hiába mondtam, hogy az oltás nélkül megbetegedhet, nem érdekelte. Kérdeztem, hogy a családjával, az unokával, azokkal nem törődik? De ezt nemcsak én mondom, hanem a tévében szereplő dr. Szlávik János, és más, a betegséget jól ismerő szakemberek is hasonlóan fogalmaznak.

Még mindig van egy tömeg, amelynek tagjait nem lehet meggyőzni, tette hozzá a szakember.

Dr. Tüske László tapasztalata szerint azok, akik túl vannak már a két oltáson, közülük sokan visszajönnek és kérik a harmadikat. Majd megjegyezte, hogy már felvehető a hagyományos influenza elleni oltás. Úgy látja, hogy többen jönnek, mint a korábbi években és igénylik, mert a gyógyító szakma ennek a felvételét is javasolja. Kérdésünkre elmondta: sajnos nagyon kevés az olyan személy, aki most, a negyedik hullámra reagálva jön kérni az első oltást. A körzetében 70 százalékos – azaz az országos szintnél magasabb – a beoltottak aránya. Végül hangsúlyozta: akit csak lehet, a harmadik vakcina felvételéről is meggyőz.

Dr. Tüske László háziorvos tapasztalata szerint az, aki felvette a két oltást, a harmadikért is visszajön
Fotó: Barta Zsolt

Dr. Pétervári László izsáki háziorvos elmondta: – A megfelelő tájékoztatás megvolt idehaza a sajtón keresztül, de folyamatosan mondjuk mindenkinek, akit elérünk, hogy vegye fel az oltást. Én tegnap 24 oltást adtam be. Ebből egy volt olyan, aki első alkalommal jött. A túlnyomó többség második és néhány harmadik oltást igénylő páciens volt – tette hozzá. Mint mondta, a növekvő fertőzésszám ellenére sem számottevő azok száma, akik a negyedik hullámtól megijedve kérnék az első vakcinát.

Akik a korábbi időszakban elkapták a Covidot, és nem voltak oltva, azok közül többen jelezték, hogy szeretnék felvenni a vakcinát.

De várniuk kell a betegség után egy bizonyos időt. A körzetében úgy ötven lehet azok száma, akik az elmúlt hetekben megbetegedtek. A többségük, úgy háromnegyed részük, nem volt beoltva. Akik légúti panaszokkal jelentkeznek a rendelőben, azokat teszteltetik. Volt olyan nap, amikor hat ember közül ötnél mutatták ki a Covidot. Izsákon heti két napon, csütörtökön és pénteken 24-24 embert olt a háziorvos, aki végezetül annyit mondott: aki nincs beoltva, azt nem volna szabad beengedni a mozikba vagy a színházakba.

Dr. Suhajda János Kecelen és Imrehegyen több mint 2000 ember egészségét felügyeli. Néha egy-egy médiamegjelenés jót tesz az oltási igények növekedése szempontjából, vélekedett. Szemléletes hasonlatokkal és személyes élményekkel próbálja felhívni a páciensek figyelmét a védettség megszerzésére. – Amikor rákérdezek az oltottságra, szeretetteljesen és indulatmentesen teszem. Mindenkiben sok a feszültség, működik az önvédelmi reflexe is. Ha most azzal kergetik, miért nem oltatja be magát, akkor majd nem biztos, hogy hatástalan lesz az orvosi javaslat. Megértő stílusban, empatikusan kommunikálok a betegekkel – tette hozzá. Mint mondta, valamivel nőtt az oltási igény a romló adatokat tekintve, de – ahogy fogalmazott – ez még mindig nem elegendő. Talán a leghatékonyabb lépés az volt, amikor az egészségügyi intézményekben és más helyeken kötelezővé tették a vakcina felvételét. Sokaknak lehet ez az ösztökélés hiányzott, hogy kérjék az oltást. Információi szerint 30 covidos lehet a praxisában.

Nem kerültek kórházba

Az igazolt Covid-pozitívok 20–25 százaléka lehet oltott beteg. De ősszel csak egyetlen oltott személyt kellett kórházba küldenie, és a kórházi vizsgálatok után kiderült, hogy nem covidos. Imrehegyen 430, Kecelen 1840 páciense van a doktornak. A nyár közepén nézte a számokat, akkor az országos átlagot elérte az oltottak száma. Ősszel egy betegüket vesztették el a pandémia miatt. Mint mondta, a harmadik oltást Kecelen már 300-an felvették, de várakozólistán több mint 150 személy lehet. Imrehegyen 50-nél többen kapták meg a harmadik dózist. – Magam azt szoktam mondani: az oltás nélkülieknél a Covid Covid-szerűen viselkedik (azaz bármilyen kimenetele is lehet a betegségnek). A két oltást felvettek esetében a Covid influenzaszerűen viselkedik, míg a három oltást meg kapóknál nagy általánosságban náthaszerűen viselkedik – hangsúlyozta dr. Suhajda János háziorvos.

Borítóképünk illusztráció.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában