2021.11.02. 19:55
Három új együttműködési megállapodást írtak alá a Neumann János Egyetemen
A legmodernebb technológiával dolgozó vállalatoknál komoly szakmai tapasztalatokra tehetnek szert a kecskeméti egyetem diákjai. Az intézmény vezetésének nem titkolt célja, hogy az együttműködéseknek köszönhetően a legkiválóbb tanulók a későbbieknek továbbtanulási-, vagy munkalehetőséget kaphassanak.
Fotó: Morva Daniella
A Neumann János Egyetem, a 3Dee Technologies Hungary Kft., az Adu Alba Kft., illetve a Mahr Magyarország Kft. együttműködést kötött, melyet kedden írtak alá a campuson.
A résztvevőket elsőként dr. Weltsch Zoltán tudományos rektorhelyettes köszöntötte, aki elmondta, az egyetemen nagy figyelmet fordítanak a cégekkel való szoros együttműködésekre, különösen a GAMF Műszaki és Informatikai Karon.
– Hiszünk abban, hogy az együttműködések által tudunk valós és tartalmas munkát végezni az egyetemen. Fontosnak tartjuk, hogy olyan szaktudást adhassunk át a hallgatóinknak, ami a legújabb és legfrissebb technológiákat tartalmazza, ehhez pedig elengedhetetlenek az efféle együttműködések – fejtette ki a rektorhelyettes.
Kiemelte, hogy a megjelent cégek közül van olyan, akivel mostanra szoros és gyümölcsöző kapcsolat alakult ki az elmúlt évek során, a már meglévő együttműködéseknek köszönhetően. Ezt szeretnék a jövőben tovább folytatni és elmélyíteni, a későbbiekben pedig akár még magasabb szintre emelni.
Dr. Weltsch Zoltán elmondta, az egyetem hallgatói valódi közelségből figyelhetik a legfejlettebb eszközök és berendezések működését.
Továbbá az oktatásfejlesztési projekteket, ami azért rendkívül hasznos, mert mindez nagyon fontos céges ismereti hátteret jelent majd az iparba kerülőknek.

Dr. Fülöp Tamás rektor elmondta, hogy az egyetem számára különösen fontosak ezek az együttműködések. – Ezúttal három olyan partnerrel írunk alá megállapodást, akikkel már a gyakorlatban is létező, de továbbfejlesztésre érdemes szakmai, felsőoktatási- és kutatásfejlesztési kapcsolataink vannak.
Ezek a vállalatok nem csupán a legmodernebb technológiát képviselik a saját szakterületükön, de jelentős innovációs potenciállal, illetve a továbbképzésben és felkészítésben jelentős technológiai és módszertani ismeretekkel rendelkeznek – fejtette ki Fülöp Tamás. Hozzátette, reményeik szerint a megállapodások a rögzített szakmai és K+F kapcsolatokat, az egyetemi oktatómunka megerősítését, a legkiválóbb hallgatók elhelyezkedési lehetőségeinek biztosítását, továbbá az egyetem innovációs szerepkörének betöltését is szolgálják.
A megállapodást elsőként dr. Fülöp Tamás és Eszes Mihály, a 3Dee Technologies Hungary Kft. ügyvezető igazgatója írta alá. Ezt követően Varga József, az Adu Alba Kft. ügyvezetője, végül pedig Szabó Richárd, a Mahr Magyarország Kft. területi képviselője látta el kézjegyével.